Ha inspirációra lenne szükséged a mozgás elkezdéséhez, akkor keresve sem találhatnál jobb példát Ernestine Shepherdnél, aki 56 éves kora óta két testépítő díjat nyert és kilenc maratont futott le. 87 éves elmúlt, és még mindig aktív életet él. Személyi edzőként dolgozik, edzésórákat tart idősebbeknek Baltimore-ban, és igyekszik minél több emberrel megosztani a titkait, hogy jobbá tegye az életüket. De hol kezdődött a világ egyik leghíresebb testépítőnőjének a története?

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ernestine Shepherd (@shepherdernestine) által megosztott bejegyzés

56 éves korában ért fordulóponthoz ez élete

Ernestine Shepherd 1936. június 16-án született. Hosszú éveken át modellkedett Baltimore-ban. A mai napig ad a megjelenésére – az edzésen kívül -, mivel minden futás előtt belövi a haját és a sminkjét. Súlyemelés közben is kiemelt figyelmet fordít a technikára, hiszen nem szeretné, ha letörnének a műkörmei.

Ami a versenyszerű body buildinget illeti: 56 évesen a nővérével, Mildred Blackwellel elmentek fürdőruhát próbálni, és a tükörből bizony nem túl hízelgő kép nézett vissza rájuk. Ekkor úgy döntöttek: elkezdenek aerobik órákra járni. Eleinte csak heti egyszer, de aztán ahogy formába lendültek, belevágtak a testépítésbe, elkezdtek súlyokat emelni. A testvére versenyeken is indult Velvet néven, és Ernestine-t is támogatta ebben, egészen az 1992-es haláláig, ugyanis sajnos agyi aneurizma következtében meghalt. Nehéz idők következtek Ernestine számára, aki utólag elismeri, hogy darabokra hullott, és nem akart semmit sem csinálni. Aztán egy hihetetlen dolog történt vele: Velvet meglátogatta álmában, és ezzel együtt a környezete támogatása mozgásba lendítette. Arra inspirálta, hogy nekivágjon a testépítő karriernek, és megdöntse a nővére világrekordját. A kitartása pedig elnyerte méltó jutalmát.

Bekerült a Guinness-rekordok könyvébe

2010-ben megszerezte a világ legidősebb élő női versenyző testépítője címet Miss Ernie néven, és bekerült a Guinness-rekordok könyvébe.

Soha nem felejtem el, hogy ott álltam a színpadon, miközben átvettem az érmemet és a bizonyítványomat. Megcsináltam, amit akartál, Velvet. – mesélt Ernestine a Mirrornak élete legmeghatározóbb élményéről.

A címet két éven át büszkén birtokolta, de aztán 2012-ben a 77 éves Edith Connort lett a Guinness-rekordok könyvében a legidősebb versenyző női testépítő, megdöntve Shepherd rekordját. Ernestine ma már nem sportol versenyszerűen, csak arra figyel, hogy jól érezze magát a bőrében. Az is sokat jelentett számára, hogy szerepelt Beyonce Black is King című filmjében.

Ezt a sikerekben gazdag utat nem egyedül járta be, és nővére mellett valaki más is jelen volt végig az életében, mivel több mint 67 évig volt házas. Ernestine és férje kapcsolata valóban példaértékű volt. Egy gyermekük született, akivel Baltimore-ban éltek, és állítólag 2011-ben látott napvilágot az unokájuk is. Sajnálatos módon Ernestine nemrég elvesztette másik támaszát is, mivel imádott férje 2019 szeptemberében elhunyt. Amíg házasok voltak, a világon semmi sem tudta őket elválasztani. Még a Daily Mailnek adott interjújában beszélt arról Collin Shepherd, milyen nehéz volt távol tartani a férfiakat a feleségétől. Ernestine is mesélt arról: miután nagy nehezen talpra állt a nővére halála után, mennyire megterhelő volt megküzdenie a férje elvesztésével is, akivel élete java részét eltöltötte. Végül minden bánat ellenére ismét sikerült felállnia.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ernestine Shepherd (@shepherdernestine) által megosztott bejegyzés

Ernestine Shepherd különleges diétája

A világhírű testépítő nemcsak a súlyemelésnek köszönheti fantasztikus alakját, ugyanis hetente körülbelül 80 mérföldet fut. Edzését Rocky ihlette, és azt mondja, hogy Sylvester Stallone az ő embere. Heti négyszer jár edzőterembe, külön edz a tricepszre, a bicepszre, a lábakra, a mellkasra, a törzsizmokra és a vállakra.

Mellette pedig odafigyel az étkezésére. Egy táplálkozási szakértő segítségével alakította ki a tökéletes étrendet. Minden kalóriát számol, és ragaszkodik az étrendjéhez. Naponta 4-5 alkalommal étkezik, és étrendje napi 1700 kalóriát tartalmaz, ami főleg főtt tojásból, csirkehúsból, pulykahúsból, tonhalból, zöldségekből, édesburgonyából, barnarizsből és magvakból áll. Legalább 120 gramm fehérjét eszik meg naponta, tíz tojásfehérjével kezdve napját a reggeli edzés előtt. Szinte ugyanazt eszi minden nap, és nem vágyik édességre. Ha mégis megkívánná, akkor cukormentes cseresznyelekvárral kényezteti magát. Az egyetlen táplálékkiegészítője a D-vitamin. Annak a híve, hogy a testmozgás az öregedés- és gyulladáscsökkentés titka.

Az egyik legjobb motivációs idézete az önbizalomról szól:

Évekkel ezelőtt aggódtam amiatt, hogy mit mondtak rólam az emberek. De, amikor az ember eléri a 70-et, és már nincs hátra annyi év, onnantól kezdve nem foglalkozik ezzel.

Shepherd szereti az életét, és örömmel tölti el, ha minél több emberhez eljut a története. Nem is csoda, hiszen az életmódváltása fantasztikus külsőhöz és egészséghez vezetett, amire büszke lehet.  A testépítőnő újra és újra megmutatta, valamint bebizonyította a kitartásával: az életkor valójában csak egy szám. Rendkívül kemény munka, illetve óriási kitartás kell ahhoz, hogy valaki elérje célját, de ő az élő példája annak, hogy 50 felett is lehet változtatni és aktív életet élni.
Wadolowski-Balogh Orsolya

**********
Források: itt, itt és innen, képek/E.Shepherd Instagram oldala
Tetszett a bejegyzés? Ne felejtsd el kedvelni, megosztani!
További érdekes, tartalmas cikkekért görgess tovább!
Nem szeretnél lemaradni a legfrissebb cikkekről?
Kérd hírlevelünket, amelyre ezen a linken tudsz feliratkozni: Női Szalon hírlevél
Köszönjük, hogy itt vagy és olvasod a Női Szalon magazint!

Egy új életszakaszba lépni mindig komoly változás az ember életében – közben pedig az idő múlásával is meg kell küzdenünk. A könyv előszava az alábbi gondolat: „Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani.” Mikor és miért történhet meg, hogy az ember elfelejt játszani, elveszti a kapcsolatot a gyerekkori önmagával?

Jakupcsek Gabriella: Ha az ember eljut odáig, hogy ezt beismeri, az már egy nagyon jó kiindulópont, onnantól kezdve már könnyebb kitalálni azt is, mi legyen a következő lépése, és hogyan változtasson a helyzetén. A baj inkább azzal van, amikor az ember csak azt ismeri fel, hogy boldogtalan, és nem tudja, hogy mitől. Akkor kell gyanakodni erre, amit most Ön is kérdez: vajon mi tűnt el? Idáig kell eljutnunk, hogy ne a boldogtalanságban és a sikertelenségben éljük le az életünket, hanem felmérjük, hogy mi az, ami rajtunk múlik. A könyv erre született, ez a kötet és a későbbi folytatások is ebben szeretnének segíteni, hogy ráérezzünk, mi az, amit át kell gondolnunk az életünket illetően. Nem a megoldást hozom el, hanem szempontokat adok az újratervezéshez.

Afféle mélyebb önreflexió felé szeretné vezetni az olvasót ez a könyv?

JG: Így van, a könyv pont erről szól, hogy felismerjük: önreflexió nélkül nem tudunk boldogulni.

Vajon alapvetően mennyire jellemző ránk a mélyebb önismeret és önreflexió?

JG: A közeg nagyon sokat számít, és hajlamosak vagyunk lehúzni egymást. Ezért kell globális szemléletváltást provokálni, mert a közeg nagyban meghatározza, hogy az egyén hogy fog élni. Ez igaz a munkahelyre, a családra, a falura vagy a városra, ahol élünk. Azok az emberek, az a munka, akikkel és amivel a legtöbb időt töltjük, meghatározzák, hogy mivé, kivé válunk, és át fogja írni a személyiségünket. Ezeket szép sorban elkezdhetjük összerakosgatni. Nem az egésznek kell azonnal nekiállni, hanem mindig csak egy-egy dolognak. Ez nem köldöknézés, ez egyszerűen csak helyzetfelmérés: hol vagyunk épp, és merre tartunk.

Mi ihlette ezt a sorozatot, mi adta a lökést, hogy elkezdjen ezzel foglalkozni?

JG: Egyrészt az, hogy eddig is írtam, de most egy másfajta könyvet akartam írni. Befejeződött a műsorom, és itt rengeteg személyes történettel találkoztam, számos civil ember életét ismertem meg, amikből rengeteget tanultam. Ezzel most megpróbálok segíteni másoknak is. Valamint itt van az a mérhetetlen szabadság, amiben az ember 60 évesen azt mondhatja: én most már szembe tudok nézni azzal, hogy mit rontottam el, hogy meddig jutottam, és hogy mi van előttem. Én is ugyanúgy úton vagyok, mint mindenki más. Csak más talán csendben üli a 60. születésnapját, én pedig transzparens módon, ennyi a különbség.

Az egyetlen tényező, amin nem lehet változtatni, az idő múlása, ami a könyv egyik fókuszpontja. Ez a téma, ahogy az ismertető megfogalmazza, „a fiatalság talán mégsem olyan fájó elmúlása”. A kultúránkba, a kollektív öntudatunkba nagyon erősen beleivódott a fiatalság kultusza. Hogyan segít a könyv abban, hogy kicsit máshogy gondolkozzunk erről?

JG: A könyv abban segít, hogy ki-ki megtalálja, hogy mit tud élvezni az életből 50, 60, 70, vagy akár 80 évesen. Segíthet abban, hogy felkészüljünk, hogy az életünk végén ne legyünk terhére másoknak. Ezzel az egyes ember is boldogabb lesz, mert amikor valaki kiszolgáltatott, az az egyik legboldogtalanabb helyzet. Ez egy nagyon komoly felkészülést igénylő folyamat. A 40-es, 50-es, 60-as éveinkben azonban csakis és kizárólag rajtunk múlik, hogy jól tudjuk-e érezni magunkat. Az idő és a körülmények nem nekünk dolgoznak, tehát aki akarja, megtalálhatja azt is, ami nem jó, és ezt könnyebb is megtalálni az esetek többségében. Ahogy most is: háború van, COVID van, de tulajdonképpen minden időszaknak megvannak a maga nehézségei.

Valóban, mindig találhatunk külső körülményeket, amiket a nehézségeinkért okolhatunk.

JG: Így van, pontosan erről szól a könyv, hogy amin nem tudsz változtatni, azt engedd el és ne keseregj rajta, de amit tudsz, azt a saját hatáskörödben tedd meg.

Napjaink gondolkodásmódja, kultúrája nagyon fiatalságközpontú. Foglalkozik ezzel a könyv, hogy hogy tudjuk feldolgozni az idő múlásának lelki folyamatait, különösen nőként?

JG: Részletesen majd a következő rész foglalkozik ezzel, de természetesen már az első kötetben is van ilyen fejezet, és már itt is felmerül a kérdés, hogy miért kell dolgozni ezzel a kérdéskörrel. Én egyébként azt látom, hogy a szépséggel nem az idősödő emberek küzdenek, hanem a fiatalok, szerintem ők sokkal többet foglalkoznak a külsejükkel, mint az idősebbek. Az idősödő embernél inkább az a probléma, hogy vagy nem jól foglalkozik magával, vagy teljesen elengedi ezt a kérdést. És aki mégis foglalkozik a megjelenésével, azt megvetik, irigység övezi és értetlenség. Ez azonban számomra érthetetlen, hiszen az is magától értetődő, hogy elmosogatok, miután főztem, vagy hogy próbálok egészséges maradni, amíg lehet, mozogni – ha pedig ez nem magától értetődő, akkor vissza kell kérdeznem: mi szeretnél lenni, fekvőbeteg? A külsőnkkel való foglalkozás ugyanebbe a körbe tartozik.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Gabriella Jakupcsek (@jakupcsekgabi) által megosztott bejegyzés

Az idő múlásával átalakulnak bizonyos szerepek a szűkebb környezetünkben, a családon belül is. Mennyire érinti a könyv ezt a témát?

JG: Igen, ezekben a helyzetekben egyszer csak nem lesz ránk szükség abban a formánkban, amiben egyszer fontossá akartunk válni. Ilyenkor meg kell találni, hogy miben van ránk még szükség, nem pedig azon bánkódni, hogy már nem vagyunk fontosak, vagy esetleg a gyerekeink életét megkeseríteni. Én itt is csak kíméletlenül „bekérdezek”, a válaszokat már nem nekem kell megadni. A válaszkeresésben viszont hozok segítséget, hiszen rengeteg emberrel beszélgetek, akik szakértői ezeknek a témáknak, így ők hasznos támpontokat tudnak adni az olvasóknak is. Egy párbeszédet szeretnék elindítani ezekben a témákban, amik ma még mindig tabunak számítanak. Azt vállalom, hogy felteszem azokat a kérdéseket, amiket általában sem magunknak, sem másnak nem merünk feltenni.

Említhetünk néhány konkrét példát ezek közül a tabukérdések közül?

JG: Még ma is rengeteg a tabu. Tabu a szex, a pénz, a párkapcsolat, a hormonkezelés, a gyerekvállalás sikertelensége, a családi titkok. Millió tabu van, amiről az emberek nem tudnak beszélgetni, és megöli őket a sok éven keresztül tartó hallgatás és a ki nem beszélés.

Nagyon tetszik a könyv beszédes címe: A napos B oldal. Milyen tanulságot, útravalót vihet magával az, aki elolvassa a könyvet?

JG: Leginkább azt, hogy dolga van magával, hogy nincs egyedül, hogy vannak megoldások, és hogy érdemes tanulni másoktól. Ha már más megélt egy helyzetet, kipróbálta, esetleg elbukott benne, akkor én azt már ne csináljam meg, vagy ha épp mégis azt akarom csinálni, olyan akarok lenni, akkor nem kell mindent egymagamnak megoldani, nem kell mindent nekem kitalálni. Nézzünk körül a világban és ez alapján kövessük azt, amilyenné válni szeretnénk. Mindenre találhatunk követendő példákat. Ne a Kardashian lányokat próbáljuk követni, hanem válasszunk olyan valós, számunkra elérhető példaképeket, akik motivációt adnak arra, hogy változtassunk az életünkön.

Bassler Eszter Kinga

**********
Képek forrása: Jakupcsek Gabriella hivatalos Instagram oldala és 21. Század Kiadó
Tetszett a bejegyzés? Ne felejtsd el kedvelni, megosztani!
További érdekes, tartalmas cikkekért görgess tovább!
Nem szeretnél lemaradni a legfrissebb cikkekről?
Kérd hírlevelünket, amelyre ezen a linken tudsz feliratkozni: Női Szalon hírlevél
Köszönjük, hogy itt vagy és olvasod a Női Szalon magazint!

Pedig megannyi inspiráló személyiség akad mind a hírességek, mind a hétköznapi hősök között, akik elkötelezték magukat az élethosszig tartó tudásszomj-csillapítás mellett. Ha végigpásztázzuk a sikeres emberek listáját és lelkesítő élettörténetét, számos Late Bloomert (későn érő, virágzó) fedezhetünk fel közöttük, akik bátran szögezik maguknak és az árgus szemekkel fürkészőknek egyaránt azt a tettre serkentő kérdést, hogy: „ki mondta, hogy 40 után csak a lejtmenet lehet opció?”

Néhányan ekkor éreznek leküzdhetetlen késztetést arra, hogy pályát módosítsanak, hogy más élet- és karrierterületeken is próbára tegyék képességeiket. Ők a példaértékűek, akik a tanulást, az önfejlesztést nem kötik gúzsba egy bizonyos kor elhagyását követően, hanem lankadatlan szenvedéllyel, kíváncsisággal, kitartással és pozitív hozzáállással felvértezve a folyamatos önfejlesztés kalandja mellett döntenek.

Híres Late Bloomerek, akik dacoltak az életkorral

A világhírű olasz divattervező Giorgio Armani az orvostudományi egyetemről a hadseregbe került, majd beállt kirakatrendezőnek, hogy aztán 41 éves korára megalapítsa a saját cégét. Harry Bernstein 96 évesen szerezte meg hőn vágyott írói hírnevét a „The Invisible Wall” (A láthatatlan fal) című emlékiratával. Gladys Burrillnek 92 évesen sikerült teljesítenie a honolului maratont – azóta is tartja „a legidősebb maratoni távot teljesítő nő” világrekordot. Miguel de Cervantes 58 évesen írta meg a Don Quijote című regényét, mely a Biblia után a világ második legtöbb nyelvre lefordított könyvének számít. Julia Child 50 évesen írta meg mai napig nagy népszerűségnek örvendő szakácskönyvét. A tudományos közeg világszemléletét gyökeresen megváltoztató „A fajok eredete” című munkájával Charles Darwin pedig 50 éves korában lépett színre.  A sort még hosszan folytathatnánk, azonban egyvalamiben már most bizonyosak lehetünk: az önmagunk megvalósítását, kiteljesedését lehetővé tevő tanuláshoz, képzéshez soha nincs késő.

Milyen itthoni szenior tanfolyamok közül választhatunk?

A Milton Friedman Egyetem az 50 év fölötti korosztály élethosszig tartó tanulását elősegítendő online és jelenléti képzések egész sorát kínálja a folyamatos tanulásban hívők számára. Az alap-, mesterszak, a szakirányú továbbképzések és kompetenciafejlesztő képzések mellett egy sor kizárólag a nyugdíjasok igényéhez igazodó aktuális tanfolyamot is indít. Az érdeklődők itt tanulhatnak görög mitológiát, hallgathatnak ismeretterjesztő történelmi előadásokat, számítástechnikát, olasz nyelvet, sürgősségi betegellátást, közgazdaságtant, gyógyító jógát stb.

A Semmelweis Egyetem Szenior Akadémiáján  a hangsúlyt az idősebb tanulni vágyók igényeire szabták. Az egészségügyi ismeretterjesztés keretén belül a szabadelőadások széles választékával várják az érdeklődőket. Minden előadás később online is megtekinthető. A tudományosan is alátámasztott nézetek szerint a szellemi üdeség megőrzésének kulcsa a folyamatos tanulásban rejlik. Ezt a meggyőződést szem előtt tartva a Semmelweis Szenior Akadémia oktató-előadói változatos előadássorozatokkal igyekeznek megörvendeztetni hallgatóságukat. A legaktuálisabb programban szereplő témák közül néhány: a pandémia tanulságai, depressziókezelés, idős betegek ellátása, hazai transzplantációs lehetőségek, hormonbetegségek stb.

Miben mutatkoznak meg az élethosszig tartó tanulás előnyei?

Az Eurostat 2022-es felnőttképzési statisztikája szerint az Európai Unió egyik célkitűzése az, hogy 2030-ra a felnőttek továbbképzéseken való részvétele elérje a 60%-ot. Korábban ugyancsak a statisztikai információközlő felületről értesülhettünk arról (2012-ben), hogy a felnőtt tanulók aránya a skandináv országokban a legmagasabb (30%), az úgynevezett posztszocialista országokban – ahová hazánk is sorolható pl.: Bulgária és Románia mellett – azonban a lakosság továbbtanulási igénye alacsony (mindössze 3%). Dr. Engler Ágnes egyik tanulmányában azt írja, hogy a nők tanulási aktivitása majd minden országban magasabb, mint a férfi társaiké.

Az élethosszig tartó tanulás népszerűsége több kutató szerint is érthető, hiszen jelen gazdaságunk versenyképességének fenntartása túlnyomórészt a tudáson alapszik, így a korábbiaknál is nagyobb hangsúlyt fektetnek a készség- és kompetenciafejlesztésre. A tudás megszerzése és megújítása, az önművelés és érvényesülés igénye az egyén életének minden területére befolyással van (sikerélmény, személyiségformálás, kapcsolatok stb.)

Az élethosszig tartó tanulásra berendezkedett életű emberek szemében a tanulás iránti késztetés természetes egyéni motivációnak bizonyul, melynek számos előnye közül most felsorolunk néhányat:

• megdőlni látszik az a korábbi téves nézet, mely szerint az emberi elme fejlődése nagyjából a fiatal felnőttkor végén lezárul, mely szakaszt követően az egyéni képességekben már nem lesz tapasztalható szembetűnőbb változás;
• a tudásfejlesztés kívánalma többé már nem életkorhoz kötött;
• a folyamatos önfejlesztés egyik előnye a mentális egészség megőrzésében érhető tetten;
• céltudatosabbá, boldogabbá teszi az embereket;
• több tanfolyam, képzés, kurzus, előadás közül választhatjuk ki az elvárásunkhoz, személyes érdeklődésünkhöz leginkább igazodó változatokat;
• a szenior képzések során azonos érdeklődési körű, mentalitású, ízlésű, hobbijú emberrel is barátságot köthetünk;
• a szellemi aktivitás ezáltal hatékonyan megőrizhető;
• az időskori elszigetelődés, elmagányosodás eredményesen kizárható, ha szakmai vagy egyéb jellegű továbbképzéseken veszünk részt;
• a témaválasztástól függően nagyobb önbizalomra és önbecsülésre tehetünk szert.

A tudósok és a tapasztalatok is egyértelműen azt tükrözik, hogy a kognitív képességek – emlékezet, figyelem, megfigyelőképesség stb. – frissen tartása, a dekoncentráltság visszaszorítása folyamatos elmepallérozással megvalósíthatóvá válhat. Az 1979-ben közgazdasági Nobel-díjban részesült Theodore W. Schultz „A beruházás az emberi tőkébe” c. írásában arra hívja fel a figyelmünket, hogy manapság egy ország gazdasági sikerét nem kizárólag a természeti kincsei biztosítják, hanem magasan képzett emberei.

Gy. Linda
**********
Képek forrása: Canva
Tetszett a bejegyzés? Ne felejtsd el kedvelni, megosztani!
További érdekes, tartalmas cikkekért görgess tovább!
Nem szeretnél lemaradni a legfrissebb cikkekről?
Kérd hírlevelünket, amelyre ezen a linken tudsz feliratkozni: Női Szalon hírlevél
Köszönjük, hogy itt vagy és olvasod a Női Szalon magazint!

A két hölgy az élő bizonyítéka annak: a kor csak egy szám. Nyugdíjba menni nem azt jelenti, hogy véget ér az élet, vagy onnantól kezdve már csak a kertészkedésért, és az unokákért lehet élni. Az élet igazán csak ekkor kezdődik, pontosabban kezdődhet, ha elég bátor hozzá az ember! Ellie és Sally mert álmodni – méghozzá jó nagyot -, és annál is több bátorságuk volt ahhoz, hogy megvalósítsák!

Így kezdődött a két jó barátnő kalandja

Képzeld csak el, hogy a barátnőd egy szép napon azt kérdezi: „Figyelj csak, nincs kedved bejárni a világot 80 nap alatt, mikor 80 évesek leszünk?” Ez történt Ellie Hamby-vel is, miután Sandy Hazelip váratlanul előállt az ötletével.
Ellie és Sandy közel harminc éve ismerik egymást. Az egyikük nyugdíjas fotós, a másik pedig nyugdíjas fizika tanár, és férjük halála hozta közelebb őket egymáshoz. Néhány év különbséggel mindketten elveszítették házastársukat, és onnantól kezdve alakult ki még szorosabb barátság közöttük.
Bár a covid-19 okozta világjárvány miatt el kellett halasztaniuk terveiket a 80. életévük betöltése utánra, végül valóra váltották a nagy ötletet. Hátrahagyva a Texasban található dallasi otthonukat, 2023. január 11-én útjára indult a két barátnő.

5 kontinens, 18 ország, 80 nap alatt

Az első állomás mindjárt a roppant fagyos, de gyönyörű Antarktisz volt, ahol szemtanúi lehettek a mesés sarki fénynek is. Aztán a két nagymama huskyk húzta szánon is ült Finnországban, Egyiptomban pedig hőlégballonról csodálták meg a fenséges tájat. Útközben teljesítették Ellie régi vágyát, aki arról álmodott, hogy egy napon visszatér Zanzibárra. Utána Nepálban rátaláltak lelki békéjükre, Indiában pedig elrabolta a szívüket a költeménybe illő Tádzs Mahal. Tiszteletüket tették Japánban a Fuji-hegynél, majd hat nap alatt felfedezték Bali utcáit. Ausztráliában kengurukkal barátkoztak, és még arra is vállalkoztak, hogy bevállaljanak egy hajóutat, a sziklás, zord Drake-átjárón. Végül 80 nap után hazatértek Dallasba, kellemetlenségek, egészségügyi problémák és viták nélkül.
Mindezek után nem meglepő: a két nyolcvanas éveiben járó barátnő valósággal világszenzácó lett. Természetesen részletesen dokumentálták útjukat, és hamar népszerűvé váltak olyan platformokon, mint a Facebook, a Youtube, az Instagram és a TikTok. Nemcsak azért, mert két nagyon édes nagymama kalandos útjába, kedves történetébe kaphattunk bepillantást. Hanem kalandos beszámolóikkal azt üzenik: mindenki számára adott a lehetőség. Bárki mondhatja azt a legjobb barátnőjének, a párjának, akárkinek, hogy utazzák be a világot, hiszen nem egy lehetetlen álom!

Nincs szükség hozzá milliókra

A barátok, akik 23 évvel ezelőtt találkoztak Zambiában, a Today-nek meséltek arról, ami persze mindenkit foglalkoztat egy világkörüli út esetén: mégis mennyiből hozták ki? Az a legjobb a történetükben, hogy két teljesen átlagos hölgyről van szó, nem pedig lottó nyertesekről. A szállodáik átlagos éjszakánkénti költsége 29 dollár volt személyenként. Úgy döntöttek, kevesebb pénzt költenek a luxusszállodákból adódó kényelemre, és többet költenek az élményekre.
Talán, ahogy az sejthető is, a barátnők újabb utazást terveznek. Mikor 2024-ben 82 évesek lesznek, ismét nekivágnak a világnak. Már van is néhány ötletük, merre fognak menni, de ennél több részletet nem árultak el. Nincs is rá szükség, mivel a közösségi oldalakon biztos meg fogják osztani a következő kirándulásuk részleteit!
Mintha csak egy kalandregény lenne a két hölgy története, a valóságban sem marad el az utazás utáni pozitív végkifejlet: „80 napot töltöttünk együtt a nap 24 órájában, most volt egy nagy kalandunk” – mondta Hamby a Today-nek. „Ez valóban még közelebb hozott minket, mint voltunk. Mindketten – özvegyek lévén – valahogy egymásra találtunk, és megtaláltuk ezt a barátságot. Mindkettőnknek fenomenális házassága volt, a világ legjobb férjével. Aztán megtaláltuk a világ legjobb barátját.”

@aroundtheworldat80

BFFs Sandy & Ellie at 81 travel the world together on an epic adventure! #bffgoals #bfftravel #traveltiktok #bucketlistplaces #bestfriendgoals #sandyandellie

♬ I Hope You Dance – Lee Ann Womack

Wadolowski-Balogh Orsolya

**********
Források: itt és innen
Tetszett a bejegyzés? Ne felejtsd el kedvelni, megosztani!
Nem szeretnél lemaradni a legfrissebb történésekről? Kérd hírlevelemet: itt
Kérdésed van vagy együttműködés érdekel? Vedd fel velem a kapcsolatot: itt
A közösségi oldalakon is megtalálsz:
Női Szalon Facebook
Női Szalon Instagram
Női Szalon Pinterest

A családjában többszörösen is előforduló – bár az ő esetében még csak kezdődő stádiumú – csontritkulástól való félelemtől vezérelve, 2010-ben az akkor 59 éves Greta ráébredt arra, hogy testének feltétlenül szüksége van a mozgásra. Pontarelli, aki 25 éven át volt életmód tanácsadó és tréner, mindig is rugalmas volt. Testben és lélekben egyaránt. Porcszöveteinek folyamatosan romló és leépülő állapota miatt azonban a kemény talajon végzett tornagyakorlatokat többé már nem végezhette káros következmények nélkül úgy, ahogyan azt fiatalabb korában tette. Feladni korábbi, aktív testedzéssel eltöltött mindennapjait, nem nyújtott elfogadható opciót számára. Miközben a csontok erősítését szolgáló gyakorlatok után kutatott, váratlanul rúdtáncot bemutató videókba botlott a YouTube-on.

Az akkor ugyancsak 59 éves férje, Louis, a nyugalmazott cégvezető, és 26 éves, zenész és producer fiúk, Antonio, eleinte kicsit szkeptikusak voltak abban a tekintetben, vajon Greta mennyire fogja majd megkedvelni ezt a merőben újfajta tevékenységet. Hiszen a korából adódóan csupán egyetlen rossz mozdulat is okozhatott olyan sérülést, amelyből a felgyógyulás sokkal több időbe telt volna, mint egy fiatal rúdtáncos esetében. De miután látták, hogy micsoda élvezettel űzi a családanya a testmozgásnak ezt a kissé extrém változatát, rendkívül segítővé és támogatóvá váltak.

A Greta Pontarellivel nemrégiben készült interjúban, az örökifjú rúdtáncos ekképpen mesélt az életről alkotott elképzeléséről, gondolatairól és hitvallásáról.

„Csak a képzelőerőm szabhat határt annak, hogy mi az, ami lehetséges és ahhoz, hogy az első lépést megtegyem, nincs szükségem arra, hogy az egész utat a végéig lássam.”

 „A testmozgás olyan formáját kerestem, amely segít megtartani a súlyomat és kellően hatékony ahhoz, hogy megfékezze a kezdődő csontritkulás elhatalmasodását, amikor rábukkantam a rúdtáncművészetet bemutató, ámulatba ejtő videókra a YouTube-on. Ettől kezdve a rúdtánc vált a Mount Everest-té, amelyet megmászhattam. A szenvedélyem és a lelkesedésem ellenére, ami afelé vitt, hogy mindezt mielőbb elérhessem, olyan kihívásokkal kellett szembenéznem, amelyekhez rendkívüli türelem szükségeltetett. Annyira nehéznek tűnt minden, és csak az apróbb győzelmek éltettek. Nap, mint nap nehézségeknek álcázott hatalmas lehetőségekkel kell szembenéznünk. Csupán arra van szükségünk, hogy képesek legyünk más szemszögből meglátni ezeket a dolgokat.”

Volt valamilyen táncos vagy fitneszmúltja?

„A középiskolában, majd az egyetemen tornászversenyeken indultam, és még néhány évig táncoltam, de a küzdősportba is belekóstoltam. De ugye ez mind negyven-ötven évvel ezelőtt volt, így ma már inkább úgy érzem, mintha mindez egy másik életben történt volna.”

Mivel foglalkozott a rúdtánckarrierje előtt?

„Az egyetemen pszichológiát tanultam, majd átfogó képzéseken vettem részt a gyógyászat, fizikoterápia és vezetői coaching terén.”

Miben kell változtatnia az étrendjén és az életmódján, ha rúdtáncversenyre készül?

„Az egészséges táplálkozás mindig is fontos volt számomra, így gyakorlatilag nem sok mindenen kell változtatnom, amikor éppen intenzívebben edzek egy fellépésre. Alapvetően paleodiétát követek, tehát bioélelmiszereket, frissen kifogott halat és szabadban tartott csirkét fogyasztok. Imádom a sajtot, így azt néhanapján felveszem az étrendembe, ahogy alkalmanként egy pohár vörösbort is megiszok. Nagyon kevés glutént fogyasztok, hogy a gyulladás ne lobbanjon be a szervezetemben, emellett nagyon sok vizet iszom.”

„Csak akkor tanulunk meg élni, amikor képessé válunk arra, hogy legyőzzük a félelmeinket.”

„Ahogy egyre idősebb lettem, elkezdtem olyan kihívásokat keresni, amelyeket koromhoz mérten megvalósíthatónak véltem. A keleti filozófiák alapján megpróbáltam egyensúlyt teremteni az életemben, a negatív dolgokat pozitívvá átalakítani és az életemet a lelkem mélyéből megélni. Figyelemreméltó helyezéseket értem el különféle nemzetközi versenyeken, de messze a legfontosabb az elismerés jutalma volt, amit azzal értem el, hogy legyőztem a félelmeimet. Ez megtanított engem arra, milyen értéket képvisel egyensúlyban lenni az univerzummal és hogyan alakíthatok ki olyan mindennapi szokásokat, amelyekkel kifejezhetem az álmaimat.”

„Az életed építőmestere Te magad vagy. Vedd körül magad olyan emberekkel, akik abba a magasságba emelnek, ahol megépítheted álmaid házát.”

Ki a tanára, és hogyan inspirálódik, miből merít ihletet egy-egy fontosabb rúdtáncelőadás előtt?

„Otthon edzek, a Home Pole Studio nevű stúdiómban. A Skype-on keresztül tartok órákat a tanítványaimnak, és ugyanígy tartom a kapcsolatot számtalan művésszel is. Olyan sokan támogatnak a világ minden tájáról! Filozófusoknak, vizuális és más művészeknek rengeteg a hozzáadott értéke egy-egy előadásom kapcsán. Önmagunk mély ismeretének, elfogadásának és a múzsáinktól kapott ihletnek köszönhetően történik meg a varázslat egy előadás során, így nemcsak a mozdulatok, de maga az előadó művész is megtelik élettel.”

„Minden nap tégy meg egy olyan dolgot, amiről azt gondoltad, hogy képtelen vagy rá, vagy valamilyen módon megrémiszt, és le fogod aratni a magabiztosság gyümölcsét.”

A korabeli barátainak mi a véleménye a hobbijából a foglalkozásává vált rúdtáncszenvedélyéről?

„A barátaim is mindig mellettem álltak és állnak. Bár kissé csodabogárnak tartanak, hogy az én koromban pont ezt a mozgásformát választottam, de szerintem ebben nincs igazuk, mert ha azt csináljuk, ami kimondhatatlanul boldoggá tesz minket, akkor kortalannak érezzük magunkat.”

„Nem kell nagynak lenned valamiben ahhoz, hogy belekezdj, de bele kell kezdened ahhoz, hogy naggyá válhass benne.”

 „2012 tavaszán részt vettem az amerikai Ninja Warrior versenyen, amely kitartásom legnagyobb próbája és életem legnagyobb kihívása volt. Mindeközben azt is megtudtam, hogy én vagyok a legidősebb versenyző, aki valaha is szerepelt ezen a megmérettetésen. Akkor egyfajta megvilágosodást éreztem. Inspirálnom kell másokat arra, hogy kövessék az álmaikat, és ez ösztönzött abban, hogy rúdtáncosként versenybe szálljak és az üzenetemet látható formába öltsem mások számára is.”

Mit mondana azoknak a hölgyeknek, akik még nem próbálták a rúdtáncot, és idegenkednek tőle egy kicsit?  

„Sokan mondták már nekem, hogy a példámat látva nem tudtak újabb kifogásokat felhozni arra vonatkozóan, hogy miért halogatnák tovább álmaik megvalósítását, így végre sikerült változtatniuk az életükön. Ha ezt hallom, az mindig nagyon meghat, mert küldetésemnek tekintem, hogy reményeim szerint, ha csak kicsit is, de ösztönzőleg hassak mások életére. Ha pedig megtaláljuk az életünk igazi célját, akkor a motiváltsággal már biztosan nem lesz probléma. Az olyan, mintha felébrednénk egy mély álomból. Kifogást mindig lehet találni, és talán a félelem a leggyakoribb kifogás. Azonban én már megtanultam, hogy ha elhessegetjük magunktól a kifogásokat, és magunk mögött hagyjuk a félelmeinket, csodálatos dolgokra leszünk képesek.”

„Ne hagyd, hogy a korod vagy bármi más korlátot szabjon az álmaid megélésében.”

Miért választotta éppen ezt a mozgásformát, a rúdtáncot?

„Amikor kezdeti, kismértékű csontritkulást fedeztek fel nálam, tudtam, hogy tennem kell valamit, mivel édesanyám e betegség súlyos formájával küzdött.  Kicsit utánanéztem a dolgoknak, és arra jutottam, hogy nagyobb súlyokkal végzett gyakorlatokat kell csinálnom, hogy ne romoljon nagyon a helyzet. Vagy súlyzóznom kellett, vagy a saját súlyommal dolgoznom, és így jött képbe a rúdtánc. Elkezdtem rúdtáncórákra járni, és azonnal beleszerettem; lenyűgözött az akrobatikus elemek művésziessége, és hogy milyen gyorsan formába lehet így lendülni.

Ettől függetlenül sosem gondoltam a versenyzésre, de amikor az American Ninja Warrior felvételén a műsorvezető úgy jelentett be, mint az akadálypálya-verseny eddigi legidősebb indulója, teljesen ledöbbentem. A szavai elindítottak bennem valamit, és hirtelen arra döbbentem rá, hogy a versenyen való részvételemmel arra kell ösztönöznöm másokat, ne hagyják, hogy a kor vagy bármilyen nehézség megakadályozza őket álmaik megvalósításában.”

„Akik a boldogságukat követik, azok ajtókat találnak ott, ahol mások csak falakra lelnek.”

„Az amerikai Ninja Warrior, a Csendes-óceáni Rúdtánc Bajnokság és az Észak-Amerikai Bajnokság első helyezettjeként az üzenetemet immár szemmel láthatóvá tettem, és abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy megkerestek a „The Age of Happiness Project” ( A boldogság kora projekt) szervezői, azzal a céllal, hogy interjút készítsenek velem a könyvük számára, amelyet arról a 100 emberről írtak, akik álmaikat 60. életévük után valósították meg. Ekkor szereztem tudomást – mély tiszteletet érezve -, azokról az emberekről, akik 90 vagy akár 100 évesen váltották valóra álmaikat. Ez bizonyította számomra, hogy valóban azzá válunk, amilyennek gondoljuk és hisszük magunkat.”

„Tudom, hogy képes vagyok szinte bármit a tökéletesig fejleszteni, ha sohasem adom fel és elégszer csinálom.”

Ki és mi alapján választja ki egy előadáshoz a megfelelő zenét?

„Zenészcsaládból származom, tehát számomra alapvető fontosságú az előadást alapjaiban meghatározó, megfelelő zene megtalálása. Általában a filmek betétdalai – vagy olyan számok, amelyek azok lehetnének – vannak rám a legnagyobb hatással. Gyakorlatilag egy rúdtánc előadás is egy forgatókönyvön alapul, csak ebben az esetben a varázslat mindössze négy-öt percig tart: kell hogy legyen benne konfliktus (ellentét, kontraszt), csúcspont, a kihívást jelentő epizódokat keretező pillanatok és felemelő, a közönséget megindító, győzedelmes, csúcsponthoz érkező befejezés.”

Greta Pontarelli, akit nemcsak többszörös rúdtánc világbajnokként, de az önmegvalósítás győztes hőseként is emlegethetnénk, arra a kérdésre, hogy mi lenne az az egyvalami, amit megváltoztatna a testén, így válaszolt:

„Nagyon szeretnék egy tökéletesen működő csípőt és olyan izmokat, mint amilyenek fiatal koromban voltak, hogy át tudjak fordulni a rúdon, és újra sprintelhessek. Két csípőprotézis-beültetés után magabiztosabban mozgok a rúdon, de a porc nélküli csípőm miatt nincs meg bennem az a kirobbanó erő, amely a rúdon való átforduláshoz kellene.”

Greta a tavalyi évben – a járvány miatt elmaradt versenyek miatt – a 10. és 11. világbajnoki címeit is megnyerte a Masters Elite 50+-os kategóriában.

A novemberben megrendezett PoleArt Italy rúdtánc világbajnokságon teljesen magával ragadta a közönséget. A saját maga által kidolgozott koreográfiát adta elő,  amellyel egy főnixmadarat elevenített meg és táncolta el az átalakulás és az újjászületés felemelő érzését.

**********
Források (képek is): itt, innen
Tetszett a bejegyzés? Ne felejtsd el kedvelni, megosztani!
Nem szeretnél lemaradni a legfrissebb történésekről? Kérd hírlevelemet: itt
Kérdésed van vagy együttműködés érdekel? Vedd fel velem a kapcsolatot: itt
A közösségi oldalakon is megtalálsz:
Női Szalon Facebook
Női Szalon Instagram
Női Szalon Pinterest
Köszönöm szépen!
Zsuzsa/Női Szalon

Brad és Joy Ryan szívmelengető története

Brad Ryan és a nagymamája, Joy Ryan, ugyanabban a kis ohiói városkában éltek, Duncan Falls-ban. Szinte sohasem tették ki a lábukat erről az aprócska településről. Brad legelőször 20 éves korában vetett véget ennek a hagyománynak, akkor is csak azért, hogy állatorvosi tanulmányait megkezdje, Joy pedig továbbra is évente kizárólag egyszer hagyta el a várost, amikor a férjével horgásztúrára indult Floridába.

Brad gyerekkorában, ők ketten, nagyon közel álltak egymáshoz, de a fiú szüleinek válása éket vert a kapcsolatukba. Az unoka tíz éven keresztül nem is beszélt apai nagymamájával, ugyanis a válást követően édesanyjánál maradt.

Brad Ryan az Ohiói Állami Egyetem állatorvosi karának másodéves hallgatója volt, amikor 2015-ben az egyik osztálytársa öngyilkosságot követett el. A hír mélyen lesújtotta Brad-et, mivel ő maga is depresszióval küzdött és gyakran foglalkoztatta az öngyilkosság gondolata.

Brad számára az egyetlen helyet, ahol a lelke gyógyírra találhatott, a természet jelentette.

Emlékezett, hogy nagymamája egyszer szomorúan megjegyezte, még sohasem látta a hegyeket és az óceánt, csak a TV-ben. Úgy érezte, hogy meg akarja adni neki ezt az élményt, felhívta őt, és megkérdezte, van-e kedve vele tartani egy hétvégi kirándulásra a Great Smokey Mountain Nemzeti Parkba.

A nagymama, Joy Ryan már 20 éve özvegyen élte szerény életét. Három fia közül kettő még csak a 40-es éveiben járt, amikor elveszítette őket. Sikerült legyőznie a leukémiát és felépülnie a visszatérő tüdőgyulladásokból, és bár félretett pénze nem volt, amiből akárcsak egyetlen kirándulást is megengedhetett volna magának, mégis örömmel igent mondott unokájának.

Hajnali 1 órakor, szakadó esőben érkeztek meg a nemzeti park területén fekvő táborhelyre, a lelkes nagymama pedig esernyőt tartott Brad feje fölé, miközben a harmincas éveiben járó unoka a sátruk felállításán munkálkodott. Az akkor 85 éves Joy Ryan, élete első éjszakáját töltötte a szabad ég alatt, egy sátorban.

Az első kirándulásuk annyira jól sikerült, hogy elhatározták, együtt fognak ellátogatni az Egyesült Államok mind a 62 nemzeti parkjába.

Hirtelen jött ötlettől vezérelt, közösen megálmodott és megtervezett kiruccanásaikról, amelyek bővelkedtek fárasztó, örömteli, mulatságos és veszélyes helyzetekben egyaránt, Joy nagymama a következőképpen vélekedett:

„Persze, néha azért elfáradtam, de mi lett volna a másik lehetőség? Hogy otthon maradjak? Azt már nem! Várakozással tekintek az életemre. Elvesztettem a fiaimat és a férjemet, aztán lépésről lépésre haladtam és egy nap, amikor körbenéztem, ráébredtem, hogy mások sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint én. Azóta minden reggel, amikor felébredek, hálát adok Istennek, hogy egy újabb nappal ajándékoz meg, majd szép lassan továbbvánszorgok.” – fejtette ki életfilozófiáját a jelenleg 91 éves Joy Ryan.

Brad Ryan és nagymamája, Joy, jelenleg is életük legcsodálatosabb, kalandokkal teli utazásán vesznek részt, amely már hatodik éve tart. Elszántságukat nem volt képes megtörni sem a világjárvány, sem a térdműtét, amelyen Joy nagyinak át kellett esnie. Azóta botjára támaszkodva mássza meg a hegyeket, ügyelve arra, hogy a fájdalomcsillapító krém mindig a keze ügyében legyen.

„Az emberek talán azt mondhatják, ’Te már túl öreg vagy ehhez!’ Én pedig azt válaszolom: ’Felejtsd el! Mindenképpen meg kell próbálni. Tedd meg ma, vagy holnap már bánni fogod. Senkinek sem ártasz vele, ha legalább egyszer megpróbálod, és ha nincs kedvedre, akkor nem kell megtenned többé. De ha meg sem próbálod, akkor sohasem fogod megtudni, hogy élvezted volna, vagy sem.” – mondogatja Joy nagyi.

Grandma Joy’s Road Trip

Az országjáráshoz szükséges pénz előteremtése érdekében Brad elkezdett könyvet írni kalandjaikról és a csodálatos tájakról, amelyeket láthattak, létrehozta a „Grandma Joy’s Road Trip” közösségi finanszírozáson alapuló, GoFundMe oldalát és folyamatosan dokumentálja utazásaikat az Instagramon “Grandma Joy’s Road Trip” címmel, amelynek jelenleg több mint 57 000 követője van.

„Láttunk grizzliket és egyszer megkergetett minket egy jávorszarvas is… nagyon gázos helyzet volt!…és nagymama sajnálatos módon belefutott egy meztelen fürdőzőbe a Yellowstone Park egyik tavának partján,  nem messze onnan pedig egy bölénycsorda állta az utunkat, emiatt négy órán át szinte moccanni sem mertünk. De sétáltunk vörösfenyőerdőkben és megnéztük a naplementét a Grand Kanyonnál. A Channel Islands Nemzeti Parkban hosszúszárnyú bálnákkal és delfinekkel, az Everglades Nemzeti Parkban pedig aligátorokkal és lamantinokkal találkoztunk. És kiderült, hogy a nagyi kedvenc állata, mindazok közül, amiket eddig látott, a prérikutya, ami azért egy kicsit mulatságos.” – mesélte Brad.

A közösen eltöltött idő legértékesebb ajándékára azonban nem csupán a kalandozás és a rekordnak számító célkitűzés megvalósításában találtak rá. A nyílt és őszinte beszélgetések – amelyek sokszor nem voltak felhőtlennek mondhatók -, segítették őket ahhoz, hogy ismét egymásra találjanak, és lassan visszaépítsék egymás között azt a bizalmat, amely mára elválaszthatatlanná teszi őket.

„A parkok csak a hátterét adják azoknak a dolgoknak, amelyek a felszínre törtek az autóban eltöltött,  hosszú órák során. Előtörtek az emlékek, és a nagymamám olyan történeteket mesélt, például arról, hogyan ismerkedtek meg a nagyapámmal, amikről én nem is tudtam. Egy kész aranybánya van a nagyszülők fejében, tele családi sztorikkal. Végre szilárd talaj érzek a lábam alatt úgy, ahogyan korábban még soha. Ez az érzés, ez az öröm volt az, ami tényleg hiányzott az életemből. ” – magyarázta el Brad.

Egy idő után, ahogyan újabb és újabb meglátogatott parkot húztak ki a bakancslistájukról, Brad elkezdte a nagymamája szemén keresztül látni a környező világot. A nagymama tudatában volt, hogy minden egyes pillanatban először és valószínűleg utoljára látja a természetnek ezen csodáit, és ez teljesen megváltoztatta Brad természethez fűződő látásmódját is. A világot immár egy, a nyolcvanas-kilencvenes éveit taposó, kissé már lelassult tempót diktáló ember ütemében szemlélhette, így amikor Joy nagymama megállt, hogy megcsodálja a pókhálón szikrázó napsugarakat, akkor ő is így tett.

„Korábban a kapcsolatom a természettel kimerült abban. hogy ’hány hegyet és milyen gyorsan tudok megmászni, mondjuk öt nap alatt?’ Az ilyen és ehhez hasonló teljesítmények kitűzésével próbáltam kitölteni az űrt, ami akkoriban az életemben tátongott. Ahogy azonban lelassultam arra a tempóra, ami a nagymamámnak kényelmes volt, és közösen megvitattuk azokat a dolgokat, amelyeket az utunk során láttunk, a természet egy olyan világa nyílt meg számomra, ami mellett amúgy elszáguldottam volna.” – emlékezett vissza Brad.

Ez az intergenerációs páros eddig több mint 60 000 kilométert tett meg. Tavaly meglátogatták Alaszka nemzeti parkjait, és ahhoz, hogy megvalósítsák közös céljukat, most már csak egyetlen helyszín van hátra, az Egyesült Államok fennhatósága alá tartozó Amerikai Szamoa, valahol félúton Hawaii és Új-Zéland között.

**********
Képek forrása: innen
Tetszett a bejegyzés? Ne felejtsd el kedvelni, megosztani!
Nem szeretnél lemaradni a legfrissebb történésekről? Kérd hírlevelemet: itt
Kérdésed van vagy együttműködés érdekel? Vedd fel velem a kapcsolatot: itt
A közösségi oldalakon is megtalálsz:
Női Szalon Facebook
Női Szalon Instagram
Női Szalon Pinterest
Köszönöm szépen!
Zsuzsa/Női Szalon

A szeretett nagyi, akit a családja kedvesen csak G-Mának hív, stílusosan ünnepelte meg, hogy a kilencvenes éveibe lép. A jó kedélyű idős hölgy királynőként fest rózsaszín tütüjében és műanyag koronájában, ahogy széles mosollyal néz a kamerába a születésnapja alkalmából készült fényképeken.

G-Ma családja egy trónt is felállított, de volt még torta, léggömbök és az ünnepelt arcát formázó aprósütemények is. Ezenkívül készíttettek egy egyedi, erre az alkalomra szóló, „Kilencvenéves koromig kellett várnom, hogy ilyen jól nézzek ki!” feliratú pólót is.

G-Ma unokája, a harminchárom éves Stephanie Perkins állt elő a hercegnős témájú születésnapi fotózás ötletével, és mindössze két és fél hét alatt megszervezett mindent az április 24-i eseményre.

„A nagymamám rendkívül fontos számomra, és a világjárvány meg a karantén idején alig tudtunk találkozni – mesélte Stephanie. – A kilencvenedik születésnapjára ezért valami különlegessel szerettük volna meglepni.”

A családtagok beoltatták magukat, ezért arra jutottak, így nem lehet gond abból, ha együtt ünneplik meg G-Ma születésnapját.

Stephanie ötletek után kutatva látta, hogy milyen népszerű az első vagy például a harmincadik születésnapon műtermi fotókat készíttetni, ezért arra gondolt, klassz lenne, ha G-Mának is hasonlóan különleges élményben lenne része a kilencvenedik születésnapja alkalmából.

És G-Ma szerencsére bevállalta!

„Nagy örömmel pózolt és követte az instrukcióinkat – mondta a fotózásról Stephanie. – Az egész fotózás alatt mosolygott és nevetgélt. Mindannyian nagyon jól szórakoztunk G-Ma születésnapi fotózásán.”

A harminchét éves fotós, Melissa Denny együtt járt Stephanie-val középiskolába, őt kérték fel G-Ma hercegnős tematikájú születésnapi fotói elkészítésére. A fotózásra végül az észak-karolinai Winston-Salemben található Reynolds-kertekben került sor.

„Nagyon jól éreztük magunkat, egész nap csak beszélgettünk, nevetgéltünk és táncoltunk. G-Ma nagyon vidám volt végig, és mindenben benne volt – mesélte Melissa. – G-Ma nagyon szeretetre méltó, jó kedélyű, ráadásul gyorsabban pattan fel a székről, mint én!”

„A családja láthatóan imádja, mindannyian olyan boldogok voltak, egész nap együtt nevetgéltek vele” – tette még hozzá.

Amikor megkérdezték tőle, hogy elvállalná-e a fotók elkészítését, elmondása szerint örömmel mondott igent.

„Egy kedves, nagyszerű kilencvenéves hölggyel tölthettem a napot, és hozzájárulhattam ahhoz, hogy nagyszerűen szórakozva és új élményeket szerezve ünnepelje meg ezt a kerek évszámos születésnapját” – mondta.

G-Mát a lánya, Debra, a veje és két unokája kísérte el a fotózásra. Mindannyian együtt buliztak a nagymamájukkal, és szívesen beálltak mellé néhány fotó erejéig.

Stephanie elmondása szerint az egész család együtt ünnepelte G-Ma születésnapját, mivel ő a család legidősebb tagja.

Mindannyiunk számára nagyon fontos, és különleges helyet foglal el a szívünkben, ezért valamennyien ott szerettünk volna lenni a nagy napján.

A fotózás napján iskolabálozók húzódtak félre autóval mellettük, hogy ők is boldog születésnapot kívánjanak G-Mának. Az ünnepeltet meghatotta a kedvességük.

G-Ma születésnapi ünneplésének csak az első felvonása volt a fotózás. Másnap a nagyit egy autós ünnepség keretében köszönthették fel biztonságos körülmények között a barátai.

**********
forrás: Melissa Denny képek és  itt
Tetszett a bejegyzés? Ne felejtsd el kedvelni, megosztani!
Nem szeretnél lemaradni a legfrissebb történésekről? Kérd hírlevelemet: itt
Kérdésed van vagy együttműködés érdekel? Vedd fel velem a kapcsolatot: itt
A közösségi oldalakon is megtalálsz:
Női Szalon Facebook
Női Szalon Instagram
Női Szalon Pinterest
Köszönöm szépen!
Zsuzsa/Női Szalon

Alig több mint egy évtizede Lorraine C. Ladish még a negyvenes évei közepén járó, pénztelen, egyedülálló, két gyermeket nevelő anyuka volt. Az egész addigi világa összeomlott: tönkrement a házassága, odalett a megtakarítása, és az írói karrierje is romokban hevert.

Annak ellenére, hogy minden pénzzé tehető holmiját el kellett adnia, hogy kifizesse az albérletet, és tudjon enni adni az akkor négy- és hétéves gyermekeinek, nem adta fel.

Negyvenöt évesen Lorraine-nek változtatnia kellett az életén, és gyorsan kezdenie kellett magával valamit.

Szilárd eltökéltségének, bátorságának és pozitív hozzáállásának köszönhetően kilábalt a nehézségekből, és jobb életet teremtett önmaga és a családja számára is.

Ma a Viva Fifty nevű, az ötven feletti életet ünneplő, csodás online magazint vezeti, igyekszik egyensúlyozni az anyaság, a munka és a partnerkapcsolat között, és elmondása szerint ennél jobb őszintén nem is lehetne az élete. Szerinte ráadásul ezt bárki utána tudja csinálni.

Az élete olyan, mint egy hullámvasút. Hogyan sikerült fordítania az életén? A pozitív hozzáállás a titok?

„Őszintén szólva, fogalmam sincs. Leküzdöttem a táplálkozási zavaraimat, a depressziót és a szorongásomat, túl vagyok egy váláson, voltam munkanélküli, éltem segélyen, anya nélkül nőttem fel, és így tovább. De valami mindig is arra ösztökélt, hogy egy ilyen helyzetből fel kell állni, és menni kell tovább – mesélte a Lumitynak a jelenleg Floridában élő, kétnyelvű szerző. – Ilyenkor mindig igyekszem olyanokra gondolni, akik nálam rosszabb helyzetben voltak, mégis sokra vitték. Amikor tizenegy évvel ezelőtt egyedülálló anyukaként ételjegyeken éltünk, a gyerekeim miatt voltam csak képes kikelni az ágyból minden reggel. Néha ez volt a legnagyobb érdemem, önmagában az, hogy egyáltalán kikászálódtam az ágyból.”

A természeténél fogva pozitív beállítottságú?

„Nem igazán mondanám, hogy született optimista lennék – ismerte el Lorraine. – Sőt, kimondottan neurotikus személyiség vagyok, a depresszió nálunk családi örökség. Inkább olyan embernek tartom magam, aki nem süpped bele az önsajnálatba, ha rosszul megy a sora. Az ilyen életszakaszokat mindig átmenetinek tekintem, ahogy a jókat is. A számtalan kudarcom és a néhány sikerem tett azzá, aki ma vagyok. A jó és a rossz időszakok egyaránt fontosak, innen nézve pedig máris könnyebb elfogadni, ha néha nehezebb időszakon megyünk keresztül.”

Mindent újra kellett kezdenie a negyvenes évei közepén, ami ijesztő lehetett. Mit tanácsolna azoknak a nőknek, akik nem mernek fejest ugrani a koruk miatt?

„Harmincéves koromig nem is tartottam magam felnőttnek, ötvenhat évesen pedig még mindig nem érzem magam öregnek. Ismerek olyan hetven- és nyolcvanéveseket is, akik bizony ennyi idősen kezdtek mindent újra. Hát akkor én miért ne tehetném az én koromban? Negyvenhat voltam, amikor áttértem a nyomtatott sajtóról az internetes tartalmak írására, és tíz évvel később ismét váltok, ezúttal jógaoktatónak állok. Az élet rövid, de néha nagyon hosszúnak tűnik: sok mindent kezdhetünk a saját életünkkel.

Lehet, hogy a félelem sosem tűnik el az életünkből, ezért én egyszerűen csak megtanultam együtt élni vele, és igyekszem nem túl sok figyelmet szentelni neki. Sok mindent annak ellenére teszek meg, hogy félek, leginkább attól, hogy nevetségessé válok, vagy kudarcot vallok. A félelem nem feltétlenül rossz. Ha bizonyos dolgokat nem teszünk meg annak ellenére, hogy nagyon vágyunk rájuk, akkor megfosztjuk magunkat az élet örömeitől. »Akkor is tedd meg!« – ez a mottóm.”

A zsúfolt napirendje ellenére fantasztikusan néz ki. Ön szerint mi a szépség és a jó közérzet titka? 

„A függő és kényszeres személyiségem miatt majdnem mindennap edzek, mióta az eszemet tudom, még az egyik terhességem alatt előírt ágynyugalom időszakában sem tudtam lemondani róla. Mondjuk akkor csak kar- és bokakörzést, valamint légzőgyakorlatokat végeztem, de akkor is mozognom kellett.

Huszonegy és harmincöt éves korom között fitneszoktató voltam (néhány évig teljes munkaidőben, azután csak részmunkaidőben). De emellett futottam, úsztam, táncoltam is, most pedig az ászanajóga lelkes gyakorlója vagyok, és idén okleveles jógaoktató lettem.

Majdnem mindennap nyolc órát alszom, délután szundizok is, ha szükségesnek érzem, gyakorlatilag mindenevő vagyok, mértékkel iszom, de ami a legfontosabb, nem veszem magam túl komolyan.”

Mikor van ideje mozogni?

„A testmozgás pont olyan fontos része az életemnek, mint a fogmosás vagy a zuhanyzás – magyarázta Lorraine. – Nem tudom elképzelni az életemet mozgás nélkül. Naponta edzek, és, őszintén szólva, egyáltalán nem kell rávennem magam a mozgásra, sőt ha egy nap kimarad, rosszul érzem magam: ingerlékeny és morcos leszek, az izmaim és az ízületeim elkezdenek fájni, és úgy érzem, hogy tompa köd homályosítja el az agyamat. A testmozgás mellett mindezt nem tapasztalom, sőt további jótékony hatásai is vannak.

A legnagyszerűbb az egészben az, hogy a gyerekeim úgy nőttek fel, hogy mindig jöttek velem az edzőterembe és a táncstúdiókba is. A ma már tizenöt és tizennyolc éves gyerekeim szintén mozgásőrültek. Én magam is korán kezdtem az édesapámnak köszönhetően, akivel tizenkét éves koromban kezdtünk el együtt futni. Nagyon hálás vagyok neki ezért, vagyis hogy én belső indíttatásból imádom csinálni azt, amire mások csak nagy nehezen tudják rávenni magukat, hiszen ez nem magától értetődő.”

Sajnálatos, hogy sok nő úgy érzi, ha betölti az ötvenet, akkor már túl késő egy új mozgásformát kipróbálni, formába hozni magát vagy kihozni magából a maximumot. Hogyan lehetne meggyőzni őket arról, hogy ez koránt sincs így? 

„Szerintem elég csak megnézni az idősebb nőket, mint például Kathy Smitht, akinek a fitneszvideójára terhesen tornáztam. Kathy most a hatvanas éveit tapossa, fantasztikusan néz ki, és úgy is érzi magát. Vagy például ismerek egy Josefina Monasterio nevű testépítőt, aki most a hetvenes éveiben jár, és a testépítésbe ötvenkilenc évesen vágott bele.

A testünk csodálatosan van összerakva, és gyorsan reagál a testmozgásra. Gondoljunk csak bele: akármit is teszünk vagy nem teszünk a testünkkel, az hatással lesz öt, tíz, tizenöt év múlva az életminőségünkre. A betegségeket nem számítva, amelyek, tudom jól, akkor is lecsaphatnak rám, ha fantasztikus kondiban vagyok, remélem, még sok aktív év áll előttem. Nem szeretnék a gyerekeimnek terhet jelenteni, és szeretnék majd könnyen felszaladni a lépcsőn vagy nehézség nélkül felállni a földről. Szerintem a mozgás a legjobb megelőzés.”

Ön szerint miért jó ötvenévesnek lenni?

„Magabiztosság, önszeretet és bölcsesség – ezek egyike sem volt rám jellemző harmincöt éves korom előtt, csak miután harminchét évesen anya lettem, majd negyvenévesen megszültem a második gyermekemet is. Nem gondolom, hogy ötvenévesnek lenni jobb vagy rosszabb, mint bármely más kor, mivel mindegyik kornak megvannak a maga szépségei. Magammal kapcsolatban azonban annyit mondhatok, hogy az ötvenes éveim az eddigi életem legboldogabb időszaka, sosem voltam elégedettebb. Tíz évvel ezelőtt találkoztam életem szerelmével, egy jövedelmező digitális kiadványt szerkesztek, mindennap jógázom, túl vagyok egy egészségügyi krízisen, amelyből vastagbélrák is lehetett volna, és a gyerekeim is egészségesek. Az élet szép.”

A mai társadalom túlságosan igyekszik visszaforgatni az idő kerekét ahelyett, hogy elfogadnánk a saját korunkat. Félt valaha az idő múlásától?

„Nem, nem igazán. Talán azért, mert nekem még nem fáj itt meg ott, amit az öregedés elkerülhetetlen velejárójának tartanak. Mivel egész életemben sportoltam, gyakran megsérültem, többek között volt porckorongsérvem, isiászom és ínhüvelygyulladásom. Egy-egy kimerítő edzés után gyakran van izomlázam, de ez számomra egyáltalán nem kellemetlen. Csak mostanában kezdett el foglalkoztatni, hogy tíz vagy húsz év múlva milyen állapotba kerül majd a testem és az agyam, ha elhagyom magam.

Ezért komoly késztetést érzek arra, hogy ne nagyon halogassak semmit. A már majdnem hét éve futó VivaFifty.com mellett nemrég indítottam el a TheFlawedYogini.com oldalt is, jelenleg a következő könyvemen dolgozom (vannak még további könyvötletek is a tarsolyomban), és még tanulok az ötszáz óra után letehető jógaoktatói képesítés megszerzése érdekében.

A legjobb barátom tavaly halt meg rákban, és fiatalabb volt nálam. Az volt a leghőbb vágya, hogy szép kort érjen meg. Ez a vágya teljes mértékben eloszlatja az öregedéstől való minden félelmemet.”

A tervei szerint mit szeretne még elérni az elkövetkezendő évtizedekben?

„A kitűzött céljaim tartanak életben. Harmincéves korom előtt szerettem volna megírni és kiadni egy könyvet. Sikerült, és aztán még írtam egy csomót. Negyven voltam, amikor megszületett a második gyermekem. Ötvenévesen hozzámentem életem szerelméhez, és elindítottam a Viva Fifty nevű oldalamat. Hatvanévesen szeretném megcsinálni a szabad kézállást. Falnál már megy, de támasz nélkül még nem, nem vagyok elég erős hozzá. Még akkor is, ha sosem fog sikerülni, a kitűzött célom mindig előrevisz.”

Ha a fiatalabb énjének adhatna egy tanácsot, mi lenne az?

„Minden rendben lesz. MINDIG jobbra fordulnak a dolgok.”

**********
Források: képek itt valamint  innen
Tetszett a bejegyzés? Ne felejtsd el kedvelni, megosztani!
Nem szeretnél lemaradni a legfrissebb történésekről? Kérd hírlevelemet: itt
Kérdésed van vagy együttműködés érdekel? Vedd fel velem a kapcsolatot: itt
A közösségi oldalakon is megtalálsz:
Női Szalon Facebook
Női Szalon Instagram
Női Szalon Pinterest
Köszönöm szépen!
Zsuzsa/Női Szalon

„Az ötvenes éveimben tanultam meg helikoptert vezetni. Drága férjem megvásárolta egy helikopter 50%-os tulajdoni hányadát, amit én igencsak furcsállottam, tekintve, hogy egyikünk sem volt pilóta. Azelőtt fel sem merült bennem, hogy repülőt vezessek, de ezek után beiratkoztam egy pilótaképzésre. Hamar feltűnt, hogy ez egy férfiak uralta szakma, ami egyáltalán nem tántorított el, sőt. Mivel a pilóták mindössze 2%-a nő, tenni szerettem volna valamit ez ellen, de persze a kaland sem volt számomra elhanyagolható szempont. Három évvel a pilótaengedély megszerzése után az oktatómmal körberepültem a földet, majd újabb három év elteltével már egyedül.

A legszebb hely, ahová eljutottam a helikopterrel, mindenképpen az Antarktisz volt: az a látvány mindent visz! Ráadásul olyan messze van mindentől, és a természet erői ott mindenek felett állnak – olyan spirituális! Életem eddigi legrosszabb pillanata az volt, amikor ott lezuhantunk. A helikopter darabokra hullott, gyakorlatilag isteni csoda volt, hogy egyáltalán túléltük. Ahogyan kinézett a lezuhant gép, nehéz volt elhinni, hogy élve szálltunk ki belőle. Ez persze az expedíció végét jelentette, de aztán még egy próbát tettünk, és ezúttal sikerrel jártunk. Ez a baleset nagyon megviselt, ezért a következő expedíció megtervezése és megszervezése számomra a gyógyulási folyamat része volt. És olyan optimista vagyok! Ez egyben a legjobb és legrosszabb tulajdonságom is.

Mindenhonnan az folyik, hogy hogyan maradjunk fiatalok. Szerintem pedig az a legfontosabb, hogy egészségesek és fittek maradjunk, és legyenek terveink, legyen mivel lefoglalni magunkat. A repülés kapcsán gyakorlatilag kizárólag nálam fiatalabbakkal kerülök kapcsolatba, ami ösztönzőleg hat rám. Mindannyian a saját személyiségünk rabjai vagyunk, amelyet ráadásul legnagyobb mértékben a génjeink határoznak meg – én pedig történetesen az a típus vagyok, aki nem tud egy helyben megülni.

Igenis egy olyan korban élünk, amelyben az időseknek számos előítélettel kell megküzdeniük, hiszen fiatalság mindenek felett, nem igaz? Valahányszor azt mondják nekem, hogy hadd segítsenek, attól annyira öregnek érzem magam. Sajnos már le kell beszélni magamat a sivatagi futóversenyekről és hasonlókról, de a repülést addig nem szeretném abbahagyni, ameddig az orvos szerint arra alkalmas vagyok, bár a szívroham veszélye már legalább nem fenyeget. Még nem mondtam le a félmaratonok lefutásáról; olyan jó ilyen nagy megmérettetésre készülni, van miért reggel felkelni.

Most érzem a legjobban magam a bőrömben, sosem voltam boldogabb. Nagyon szomorú lenne, ha nem így élném meg ezt az életszakaszt. Attól eltekintve, hogy a testem itt-ott egy kissé megereszkedett, nem is lehetnék boldogabb és elégedettebb. Nagyon gondtalan és örömteli időszak ez a számomra: a gyerekeim már kirepültek, így sok szabadidőm van, és olyan dolgokat is megtehetek, amelyeket korábban nem.

Sajnos azt látom, hogy nagyon sokan mondanak le az álmaik megvalósításáról. Tehát én azt mondom, mindenkinek azt tanácsolnám, hogy ne mondjanak le az álmaikról, és másokat is biztassanak erre.

„Addig nem bukunk el, ameddig próbálkozunk.”

***********
Forrás: itt
Tetszett a bejegyzés? Ne felejtsd el kedvelni, megosztani!
Nem szeretnél lemaradni a legfrissebb történésekről? Kérd hírlevelemet: itt
Kérdésed van vagy együttműködés érdekel? Vedd fel velem a kapcsolatot: itt
A közösségi oldalakon is megtalálsz:
Női Szalon Facebook
Női Szalon Instagram
Női Szalon Pinterest
Köszönöm szépen!
Zsuzsa/Női Szalon

A koronavírus-járvány kezdetén Betty Conner, egy hetvenegy éves nyugdíjas hölgy újra fiatalnak érezhette magát: valósággal elemésztette a szerelem, miután teljesen belezúgott egy, a múltjából felbukkanó, kissé titokzatos fiúba (elnézést, férfiba). Peter Nickless ekkor Alsó-Kaliforniában élt az Expectation nevű vitorlásán.

Betty majdhogynem gyerekkora óta ismerte Petert, aki kezdetben csak egy volt a között a több száz ismeretlen ismerőse között, akikkel egész addigi életében összehozta a sors. De ahhoz már a járvány kellett, valamint el kellett telnie egy fél évszázadnak is, hogy Betty rádöbbenjen: Peterrel szeretne lenni.

Egy középiskolába jártak Richmondban az 1960-as évek végén; ekkoriban Betty Peter legjobb barátjával, Peter pedig Betty legjobb barátnőjével járt. Peter a Huguenot High School futballcsapat másodkapitánya volt, míg Betty az iskolai jótékonysági klubok aktív tagja, amolyan csendes és félénk lány.

Az érettségi után megszakadt a kapcsolatuk. „Talán 1967-ben egy szilveszteri bulin láttam utoljára – emlékezett vissza Betty nemrégiben. – Ekkor már egyetemre jártunk, az első félévben lehetett. Ő nem emlékszik erre a bulira, de én igen.”

Az egyetemi évek után mindketten beindították a karrierjüket, megházasodtak, majd elváltak.

Végül bejelölték egymást Facebookon. De Betty csak nemrégiben – Peter 2018-ban és 2019-ben tett családlátogatásai alkalmával, továbbá a hosszú telefonbeszélgetéseknek és e-mail-váltásoknak köszönhetően – kezdte jobban megismerni régi iskolástársát, és rájött, hogy valójában egy remek humorérzékkel megáldott, elbűvölő és intelligens férfi.

Olyan témákról beszélgettek, amelyek mindkettőjüket érdekelték: hogyan megy a közös barátaik sora, mennyire hiányoznak nekik a már elhunyt ismerőseik, a meditáció iránti szenvedélyükről, és hogy mi történik velünk a halálunk után. Fiatal koruk egy részét együtt töltötték, de még bőven volt mit felfedezniük a másikban, így a kapcsolatukra az ismerős régi és az érdekes újdonság furcsa keveréke volt jellemző, ami nagyon ritka kombináció, ha az aranyéveinkben ismerkedünk.

Ahogy súlyosbodott a járvány, a kapcsolatuk egyre szorosabbá vált: Peter küldött egy Valentin-napi kártyát, Betty pedig néhány héttel később megköszöntötte Petert a születésnapján.

Aztán amikor március közepén karantént rendeltek el, Betty elkezdett nagyon aggódni Peterért. Úgy döntött, eljött az ideje, hogy megvallja érzéseit.

Nem várt sokat a vallomásától, ugyanis mindketten a magas kockázatú korcsoportba tartoztak a Covid19 szempontjából, ráadásul mindkettőjük aktív életet élt az ország két átellenes pontján. De Betty egyszerűen úgy érezte, nem hallgathat tovább.

Az e-mail tárgyaként ezt írta: „A bennem élő tinédzser Betty vallomásai”.

Nem szerepelt a terveim között, hogy ennyire megkedvellek – mégis így alakult. Igyekszem, hogy ne kedveljelek túlságosan, de ez sokkal nehezebb feladatnak bizonyult, mint gondoltam. És ha kedvelünk valakit, akkor aggódunk érte. Ezért kérlek, könyörgöm, hallgass rám, és vedd komolyan a karanténszabályokat. Tudom, hogy milyen lazán veszel mindent, és nem vagy olyan aggódó típus, mint én, ezért csak arra szeretnélek kérni, légy egy kicsit óvatosabb. Mindeközben igyekszem majd téged kevésbé kedvelni, hogy ne tarts istenverésének, gáznak, bolondnak, dilisnek stb.

Betty azzal fejezte be a levelét, hogy „realista”, így nem dédelget nagy álmokat arra vonatkozóan, hogy majd egyikőjük otthagy csapot-papot a másik kedvéért. (Arra is megkérte Petert, hogy mindezt inkább ne említse egy bizonyos közös ismerősüknek: a volt középiskolai barátjának.)

Peter egyáltalán nem gondolta azt róla, hogy egy istenverése, gázos, bolond vagy dilis lenne – épp ellenkezőleg.

„Egyre közelebb kerültem hozzá a telefonbeszélgetéseink során, és az iránta táplált szerelmem és vonzalmam egyre csak erősödött” – idézte fel Peter. Ezek a beszélgetések annak átgondolására késztették mindkettőjüket, hogy mit akarnak kezdeni az életükkel, esetleg együtt szeretnék-e tölteni az életük hátralevő részét, és hogyan tudnák a helyzetből a lehető legtöbbet kihozni.

Arra jutottak, hogy Peter Mexikóban hagyja a hajóját, elrepül Virginiába, és Bettyvel marad egy kis ideig. „Egyszerűen csak odautazom – mondta Bettynek. – Egyáltalán nem esik nehezemre elképzelni, hogy együtt éljük le életünk hátralévő részét.”

Az, ha hetvenéves korban találunk egymásra valakivel, nagyban különbözik attól, amikor kamaszként ismerkedünk: nincs semmi értelme szemérmeskedni vagy játszadozni a másikkal, különösen egy világjárvány alatt, amikor lehet, hogy nem lesz még egy dobásunk legalább egy, kettő vagy akár tíz évig. Peter azért tett óvintézkedéseket a Richmondba tett látogatása előtt arra az esetre, ha esetleg nem menne minden simán: arra gondolt, ha szükség lenne rá, az anyjánál meghúzhatja magát.

De miután július végén Betty elhozta Petert a richmondi reptérről, azonnal tudták, hogy most egy új fejezetet kezdenek az életükben, együtt. „Szerintem nagyon sokat segített, hogy már eleve barátok voltunk, ismertük egymást, és a barátság alakult át lassan szerelemmé, miközben rájöttünk, milyen sok közös van bennünk, például hogy hogyan látjuk a világot” – mondta Betty.

Persze közel sem mindenben értenek egyet: „Nálam sokkal hippisebb, lazább szemléletet képvisel – jegyezte meg Betty, hozzátéve, hogy Peter rendmániás. – Szerintem leginkább azért, mert egy hajón élt.” Betty inkább éjjeli bagoly, Peter korán kelő, így reggelente Bettynek ágyba viszi a reggelit a szokásos sétája előtt.

Szerencsésnek tartják magukat, hogy ezekben a magányos és nehéz időkben egymásra találtak. Peter az érkezése után „karanténba vonult” Bettynél az egyik vendégszobába – egy éjszakára. Másnap Betty már módosította is a Facebookon a kapcsolati állapotát. „Néha a szoros barátságból váratlanul valami sokkal több lesz – írta Betty. – Biztosíthatunk, hogy ezen nálunk senki sem lepődött meg jobban.”

Fél év együttélés után Peter eddig még egyszer sem aludt az édesanyjánál – sőt, igazából épp árulja a hajóját.

**********
forrás: kiemelt kép/Betty Conner and Peter Nickless. (John McDonnell/The Washington Post) és innen
Tetszett a bejegyzés? Ne felejtsd el kedvelni, megosztani!
Nem szeretnél lemaradni a legfrissebb történésekről? Kérd hírlevelemet: itt
Kérdésed van vagy együttműködés érdekel? Vedd fel velem a kapcsolatot: itt
A közösségi oldalakon is megtalálsz:
Női Szalon Facebook
Női Szalon Instagram
Női Szalon Pinterest
Köszönöm szépen!
Zsuzsa/Női Szalon