Úgy gondolod, hogy túl idős vagy egy új sportág kipróbálásához? Ne mondd ezt Betty Goedhartnak, aki 78 éves korában kezdett el trapézon gyakorolni!
Csábító lelassulnunk, visszavennünk a tempónkból, ahogy múlnak az évek. A legfrissebb tanulmányok viszont azt mutatják, hogy aktivitásunk megőrzése talán a legjobb módja az öregedési folyamatok lelassításának és élettartamunk meghosszabbításának.
A cikkben szereplő idősebb sportolók mind egyetértenek abban, hogy néha valami új és más kipróbálása vagy a versenyzésre való összpontosítás évekig tartó motivációval jár.
Ismerjük meg történetüket! Öt, 67 és 97 év közötti versenyző, akik új sportágba kezdtek nem törődve korukkal, az öregedéssel kapcsolatos sztereotípiákkal.
1. Nancy Cox, a 67 éves műkorcsolyázó

Nancy Cox
Nancy Cox soha sem volt egy igazán sportos alkat. Gyerekként sem mozgott túl sokat, gyakran ő volt az utolsók egyike, akit beválasztottak az iskolai csapatokba. Most 5 évtizeddel később élete legjobb formájában van.
2011-ben Cox és férje a New York-i Lake Placid-ben lévő nyaralójukban pihentek, ahol barátaik unszolására Nancy is elment egy csoportos korcsolyaórára. Bár gyerekként kipróbálta már milyen egy befagyott tavon korcsolyázni és az egyetemen járt egy rövid ideig korcsolyaórákra, az első lépéseket félve tette meg a jégen. Ám az oktató segítségével a kezdeti félelmét hamar felváltotta az öröm és felszabadultság, ahogy egyre biztosabban siklott a jégen.
Amikor férjével hazatértek Baltimore-ba, előkereste az egyetemen használt régi korcsolyáját és a közeli jégpályára indult. Ott hamar rájött, hogy új felszerelésre van szüksége, ha tényleg komolyan szeretne ezzel foglalkozni.
Ezután beiratkozott magánórákra, sokat gyakorolt és nyaranta felnőtt műkorcsolya táborban vett részt Lake Placid-ben.
2014 decemberében súlyos baleset érte a jégpályán, amikor elesett és a vállát törte. A férje kételkedett abban, hogy képes lesz-e folytatni a korcsolyázást. De pár hónappal később, amint az orvosok megadták az engedélyt, Nancy visszatért a jégre és a készségei tovább javultak.
A magánóráknak, a rengeteg gyakorlásnak, erőfeszítéseinek, kitartásának meg is lett az eredménye. Nancy lefogyott, teste tónusosabb lett és manapság már két mérettel kisebb ruhákat hord. A Lake Placid Korcsolyázó Klub a közelmúltban elismeréseként az év felnőtt korcsolyázójának is megválasztotta őt.
Nancy számára a korcsolyázás – a nyilvánvaló egészségügyi előnyök mellett – igazi szenvedély, szórakozás és boldog, hogy kiteljesedhet benne.
2. Roy Englert, a 97 éves rekorder futó

Roy Englert
Roy Englert 60 éves korában kezdett el futni, miután elolvasott egy könyvet, amely szerint az edzés az egészség és a hosszú élet kulcsa.
Harminchét évvel később ő az élő bizonyítéka ennek az elgondolásnak. Roy Englert egy nyugdíjas otthonban él, hetente két-három napon edz futópadon a virginiai Springfield közelében lévő fitneszközpontban.
2019 júliusában felállította a 95 és 99 közötti korosztály világrekordját 5000 méteren. Azonban hosszú út vezetett a rekordig.
A II. világháborús veterán Englert életében nem játszott központi szerepet a rendszeres mozgás. Három évig haditengerészként szolgált és részt vett a normandiai partraszállásban is. Ezután sikeres karriert futott be banki-és értékpapír ügyvédként.
Az első edzése egy rövid kör volt és negyed mérföld megtétele is hatalmas erőfeszítést kívánt tőle. Rendszeres edzéssel sikerült fokozatosan növelnie a távot, olyannyira, hogy a Georgetown Egyetemen megtartott szenior versenyen 2 számban indult és 1 arany valamint 1 ezüstérmet nyert. Ez volt az első versenye és hatalmas sikerélmény volt Roy számára.
A következő néhány évtizedben Englert és felesége, Helen beutazták az országot, hogy versenyezhessen.
Helen 65 éves házasság után, 2014-ben meghalt. Englert négy évvel ezelőtt újraházasodott és most második felesége, Maureen utazik vele az eseményekre.
Az 5 km-en kívül Englert korosztályában rekordokat tart a 800 és 1500 méteres versenyekben. Több világrekord-váltó csapat tagja. Manapság Englertnek nincs sok versenye a korosztályában. „Az órával versenyzek” – mondja.
Valójában már néhányszor visszavonult, de…
„Aztán jön valami, ami szórakoztatónak hangzik és jelentkezek, hogy újra futhassak.”
3. Betty Goedhart, a 86 éves trapézművész

Betty Goedhart
Betty Goedhart gyermekként csodálattal figyelte a gyönyörű trapézművészeket, akik könnyedén repültek a levegőben. Valamikor én is megszeretném ezt tenni- mondta akkor szüleinek.
Ez a valamikor a 78. születésnapján érkezett el. Ekkor kapott barátjától a kaliforniai Escondido-i trapéziskola tanfolyamára szóló ajándékkártyát.
Goedhart imádta az ötletet – egészen addig, amíg el nem érte a létra tetejét.
„Lenéztem és sokkal magasabbnak tűnt, mint gondoltam volna. A szívem nagyon gyorsan kezdett el dobogni. Izzadtam. Megijedtem.”
De Goedhart 70 évet várt erre és tudta, hogy nincs visszaút. Összeszedte a bátorságát, megragadta a rudat, becsukta a szemét … és ugrott.
„Nem haltam meg! Valójában minden pillanatát élveztem”
Ezután már nem volt megállás. A trapéziskola egyik legelkötelezettebb növendéke lett. Családja, ismerősei őrültnek tartották, hogy közel 80 évesen ilyen veszélyes sportot űz, de az oktatója megnyugtatta, hogy kellő odafigyeléssel, az utasításai betartásával nem eshet baja.
Betty soha sem félt az új fizikai kihívásoktól. Életének nagy részében profi korcsolyázó volt, sok évet töltött a híres Holiday on Ice társulatnál. A korcsolyázásból való visszavonulása után férjével Angliából vezették közös cégüket. Itt új hobbikat talált magának. Lovagolt és lovas pólót játszott egy férfi csapatban. Férje elhunyta után visszaköltözött Kaliforniába.
Többféle tevékenységet kipróbált míg megtalálta a trapézt. Mit szeret legjobban a trapéziskolában? A családias, vidám légkört, a társait, mert ők a jégtársulatban eltöltött boldog éveire emlékeztetik.
85 éves korában Guinness rekorder lett miután megkapta a világ legidősebb trapézművésze címet. Manapság a 86 éves Betty heti 4 alkalommal jár az osztályába, új dolgokat tanul és évente több alkalommal is fellép.
Néha maga sem hiszi el, hogy a 80-as évei végén jár.
„Elképesztő, hogy mennyi energiám van! Amikor azt csinálhatod, amit szeretsz, valóban fiatalabbnak érzed magad.”
4. Marie Neaves, a 72 éves triatlonista

Marie Neaves
Marie Neavesnek nem az járt a fejében, hogy milyen kedvező egészségügyi hatásai lehetnek az úszásnak, amikor 2004-ben 56 évesen belekezdett. Olyan helyet kellett találnia és ez akkor az uszoda volt, ahol nem kellett gondolkodnia, ahol kis időre nyugalomra, békére lelt.
Az az év szörnyű volt számára. Elveszítette a férjét, az édesanyját és a legfiatalabb gyermekét Hodgkins-limfómával diagnosztizálták.
„Szükségem volt erőre, hogy segítsek a fiamnak, de azt hittem, hogy meg fogok őrülni”
Neaves még akkor is folytatta az úszást, amikor fia kezelése sikeresen befejeződött és gyógyulóban volt. Mentálisan és fizikálisan is erősebbnek és egészségesebbnek érezte magát és abbahagyta a koleszterinszint csökkentő gyógyszerek szedését.
2005-ben benevezett első versenyére a Delaware-i Szenior Olimpiai Játékokra és teljesen új világ nyílt meg előtte. Miután jól teljesített meghívták a kaliforniai Palo Altóban megrendezésre kerülő Országos Szenior Játékokra, ahol 2009-ben arany- ezüst- és bronzérmet nyert úszásban valamint top 10-es rekorder lett mellúszásban.
A 2009-es győzelem után Neaves új kihívást keresett, ezért elkezdett kerékpározni. Egy barátja ösztönözte a triatlon kipróbálására.
Neaves ideges volt a futás miatt, ezért úgy döntött, hogy egy mini-triatlonnal indít, amely két mérföldes futást, 4 mérföldes kerékpározást és úszást foglalt magában. Meggyőzte több fiatalabb munkatársát és családtagot, hogy csatlakozzanak hozzá.
A verseny annyira jól sikerült, olyan fantasztikusan érezte magát, hogy még nagyobb erőbedobással folytatta az edzéseket.
Heti 6 nap, úszás, futás, kerékpározás következett egyre nagyobb távokon.
Számos sprint-triatlon után 2013-ban benevezett az első fél-Ironman versenyére, ahol 1,2 mérföldes úszást, 56 mérföldes kerékpározást és 13,1 mérföldes futást kellett teljesítenie.
Neaves a világ különböző részein több fél-Ironman versenyen vett részt. Annyira jók voltak eredményei a korcsoportjában, hogy 2017-ben meghívták őt az esemény világbajnokságára a Tennessee-i Chattanooga-ba.
Kemény, hegyvidéki pálya volt. Mary-t végül azért zárták ki, mert az előírt szintidőn belül nem fejezte be a kerékpározást. De nem érezte ezt kudarcnak.
„Az egész élmény csodálatos volt és büszke voltam arra, hogy meghívtak a versenyre.”
2020-ban a kanadai Edmontonban is rajthoz fog állni a világbajnokságon. A rendszeres edzés keretet, célt ad mindennapjainak és már nem is tudja elképzelni mozgás nélkül az életét.
5. David Kucherawy, a 67 éves sprinter

David Kucherawy
2008-ban David Kucherawy állandó fájdalmat kezdett érezni a mellkasában, amikor kutyáját reggelente sétálni vitte. Úgy gondolta emésztési zavarai lehetnek, de ahogy teltek a hónapok a fájdalom egyre csak fokozódott. Aztán egy nap annyira rosszul lett, hogy kórházba kellett szállítani. A tesztek azt mutatták, hogy koszorúér-artériája – a szívbe az oxigént szállító fő ér – 99 % -ban elzáródott. Műtétre szorult az elzáródás megszüntetésére és az orvosok behelyeztek neki egy sztentet.
Néhány napon belül már jobban érezte magát. Orvosai azt mondták neki, hogy szerencsésen alakultak a dolgok, de ha nem változtat sürgősen életmódján akkor újabb elzáródások lesznek a szívében.
David Kucherawy egy mentálhigiénés kórház adminisztrátoraként dolgozott és nem foglalkozott túl sokat életmódjával, egészségével. Műtétje rádöbbentette, hogy ezen sürgősen változtatnia kell.
2010-re sikerült közel 16 kilótól megszabadulnia és a lassú kocogást felváltotta a gyorsabb futással. Röviddel azután, hogy kardiológusa azt mondta már nem kell szívgyógyszereket szednie, David egy újságcikkben látta egy szenior futóverseny felhívását és úgy döntött megpróbálja.
Az 50 méteres távot választotta és valósággal sokkolta, amikor a korosztályában első lett. Olyan adrenalinfröccsöt kapott, hogy további versenyekre jelentkezett 50 és 100 méteren. Az állami versenyen elnyert érme arra sarkalta őt, hogy elinduljon a 2013-as Országos Szenior Játékokon. Noha itt semmilyen érmet nem nyert, Kucherawy imádta a versenyt és hogy olyan emberek veszik körül, akik elkötelezettek és életkoruktól függetlenül szeretik feszegetni a határaikat.
Amikor Kucherawy hazaért, még keményebb edzésekkel készült a 2015-ben megrendezésre kerülő Országos Szenior Játékokra. De két héttel a verseny előtt futás közben szalagszakadást szenvedett.
Hosszú felépülés következett, de 2017-ben már újra rajthoz állt az országos versenyen, ahol bronzérmes lett 400 méteren és ezüstöt nyert csapatával a 4×100 méteres váltóban.
David azóta is szorgalmasan edz heti 3 alkalommal. Mindig új célokat tűz ki magának és ennek meg is van az eredménye.
„Kilenc éve futok és egyre gyorsabban, nem lassabban, ahogy az elvárható lenne”
Ez emlékezteti őt a többszörös olimpiai- és világbajnok atléta Jackie Joyner-Kersee idézetére, amelyet beragasztott a zsebnaptárába:
„Az életkor nem akadály. Csupán egy korlát, amelyet te magad hozol létre az elmédben. „
**********
forrás: https://www.aarp.org/, képek: Christiane Neaves, Doug Mills/The New York Times/Redux, Sandy Huffaker/Guinness World Records, David Kucherawy, Christie Sausa
Tetszett a bejegyzés? Ne felejtsd el kedvelni, megosztani!
Nem szeretnél lemaradni a legfrissebb történésekről? Kérd hírlevelemet: itt
Kérdésed van vagy együttműködés érdekel? Vedd fel velem a kapcsolatot: itt
A közösségi oldalakon is megtalálsz:
Női Szalon Facebook
Női Szalon Instagram
Köszönöm szépen!
Zsuzsa/Női Szalon