Nők, akik elmúltak 40, 50 évesek, avagy a láthatatlan nők a „B” oldalon. Társadalmunk többnyire így definiálja a középkorú nők generációját.
Nem csoda, ha ezek után – életünk közepén – felmerülhet bennünk a nyugtalanító kérdés: mit érünk, ha elmúltunk már 40 vagy 50 évesek? Vajon fel tudjuk fedezni az öregedés szépségét? Hogyan tudunk méltósággal megöregedni ebben a külső- és fiatalságközpontú világban?
Többek között erről is szót ejtettünk Szakonyi Eszter kozmetikus mesterrel, a 35 magyar és nemzetközi díjjal elismert Vintage Beauty kozmetikai márka alapító tulajdonosával készített interjúban.

Szakonyi Eszter
Kedves Eszter, a Vintage Beauty magyar kozmetikai brand tulajdonosaként hosszú évek tapasztalata áll mögötted, hiszen nagyon sok nő szépült általatok különböző kozmetikai és egyben (szavaiddal élve) lélekápoló kezeléseken. Te hogyan látod ezt a kérdést? Mernek a magyar nők méltósággal öregedni?
„Csakis akkor, ha a környezetük azt tükrözi vissza, hogy az addig elért eredményeik értékesek és szerethetőek a világ számára és ha megkapták még gyerekkorban azt az elfogadást és bíztató közeget, ami által ők is képesek értékesnek tekinteni a saját teljesítményüket. Ha egy ember életében több platform is létezik, amely célt, feladatot, sikerlehetőséget biztosít, akkor az a megmásíthatatlan tény, hogy a fizikai test az idő múlásával öregszik, kevésbé megterhelő. Jó esetben és persze, ha ez mértékkel történik, akár még szerethetővé is válik. A dolgok ilyetén együttállása azonban a legritkább. Szeretetteljes, elfogadó gyermekkort és elismerő, motiváló felnőtt közeget a legszerencsésebbek tudhatnak csak magukénak. Gondoljunk csak az évtizedek óta érvényes iskolai alapattitűdre, amely folyamatosan azt keresi, hogy mit nem tudunk. Ez folyamatos szorongás és csak pillanatokra elérhető nyugalmi állapot egy gyerek számára. Így nővünk fel Magyarországon (kevés kivétellel). Ezt az otthoni közeg sem feltétlenül képes kompenzálni, hiszen már ők is csak ebben szocializálódtak. A jelenünkkel kapcsolatos bizonytalanságok pedig szintén nem kedveznek a derűs és bíztató közeg kialakításának. Mindenki szorong valamiért. Ebben pedig egy nő számára (de talán mondhatom, hogy mindenki számára) a test öregedésével, erróziójával kapcsolatos felismerések érthető módon nem feltétlenül jelennek meg pozitívumként.”
Családoddal egy ideje Hollandiában éltek, és nem olyan régen ott is nyitottál egy Vintage Beauty szalont.
Eddigi benyomásaid alapján melyek a legszembeötlőbb különbségek a magyar és a holland nők arcán valamint testén és mi lehet ennek az oka?
„A holland nőkön nem látom a hormonzavar és a stressz okozta jegyeket. Másként öregszenek. Sem a furcsán „tésztásan” lazult kötőszövet, sem a szőrnövekedési problémák nincsenek jelen. Ráncocskák és pigmentfoltok azok, amelyekkel esetükben küzdeni kell a rengeteg kerékpározás és a Nap sajátságos beesési szöge miatti magas UV miatt.
A magyar nőket messziről meg lehet ismerni tartásukról, alkatukról külföldön is és arról, ahogyan jellemzően kevesen képesek magukat viselni. Inkább hurcolják és elviselik magukat és az életet, de ritkán merik prezentálni mindazt, amik ők maguk, amilyenek, amit képviselnek, amiben hisznek. Gyakran mondják külföldön, hogy a magyar nők gyönyörűek, de a szemük és a kezük nagyon gyorsan öregszik. Az egész problémagóc a klasszikus szorongó magyar lelken túl véleményem szerint egészen a gyerekkorig vezethető vissza. A hollandok másként állnak a gyerekbetegségekhez. A legeslegritkább esetben adnak például antibiotikumot. Magyarországon rendkívül gyakran kap egy gyerek antibiotikumot, amellyel idejekorán gyengül a bélrendszer flórája. Innentől a megkérdőjelezhető minőségű, adalékanyagoktól, műtrágyától és antibiotikumoktól hemzsegő élelmiszerek és az állandó stressz, igen korán kifejtik már hatásukat a hormonháztartásra. Ezek pedig mind nyomot hagynak az arcon és a testen az évtizedek alatt.”

Vintage Beauty Budapest
Középkorú nőként sokszor az elvárások, teendők fogságába kerülünk, időhiányban szenvedünk.
A mostanában oly divatos, sok lépéses koreai bőrápolási rutin bár kecsegtető lehet számunkra, de rendszeresen és hosszútávon nehezen építhető be a sűrű napirendünkbe.
Mit ajánlasz helyette? Mi lehet a vonzó és egyben idő- és költséghatékony alternatívája számunkra?
„Így, a praxisomban elvégzett több, mint tízezer kozmetikai kezeléssel a hátam mögött épp a koreai modell ellentétét tartom helyesnek. Hívhatjuk skandináv modellnek, de én egyszerűen csak észszerűnek mondanám: legyen egy magas hatóanyagtartalmú és tiszta (tehát segédanyagokat minimálisan tartalmazó) letisztítónk, egy arcradírunk, egy hidratáló krémünk (lehetőleg pigmentfolthalványító és feszesítő komponensekkel) és egy fényvédőnk. Ennél többre alapvetően nincs szüksége a bőrnek. Ez 4 termék. Az első és legfontosabb kritérium ugyanis az, hogy a bőr saját hidrofil lipid rétegét ne bontsuk meg, ép flóráját ne próbáljuk meg sem akarva, sem akaratlanul módosítani. Minél több segédanyaggal találkozik a bőr, annál több ismeretlen vegyülettel kell megküzdenie. Pénzkidobásnak gondolom a tizenvalahány lépéses letisztítást. A bőr nem igényli, sőt! Igyekezzünk 5-6 PH közötti termékeket használni és a tisztítást-hidratálás lépéseit végezzük el minden reggel és este, ahogyan a fogmosást is. Soha nem szabad ezt elspórolni.”
Laikusként rendszerint elveszünk a nagy drogériák arckrém kínálatában. A tégelyeket böngészve milyen összetevőket keressünk, melyek az érett bőr ápolásának elsődleges hatóanyagai, és ezek közül van-e olyan, amelyre ügyelnünk kell használata során?
„Először is igyekezzünk alapvetően a „water, flower, plant, oil, extract” szavakat keresni a komponensek között. Ezekkel már nagy bajunk nem lehet. Az érett bőrre célzottan fontos komponensek még a hyaluronsav, a kollagén, a karbamid (urea), a Q10, a peptidek és a különböző vitaminok. Ha a termékben nincs a parfüm szó, az nagy előny és ha van is, fontos, hogy az utolsók között legyen az INCI (kozmetikai összetevők) listán. Ha a terméken szerepel bármilyen natúr minősítést jelző plecsni, vagy termékversenyen elnyert díj logója, az garanciát adhat arra, hogy a termék tiszta és jó minőségű. Természetesen még emellett is előfordulhat egyéni allergia, vagy bármilyen meglepetés (illat, állag, szín tekintetében). Számomra az is egy szempont volt (amikor még nem a saját termékeinket használtam), hogy ne világcég termékét vásároljam, mert minél nagyobb körben kell teríteni egy terméket, annál általánosabb összetevőkkel kell operálnia egy cégnek, hiszen az adott krém jó kell, hogy legyen az Északi-sarktól a Déli-sarkig mindenkinek. Másrészt fontos volt az is, hogy ne legyen mindenhol jelen a termék, mert számomra ez azt jelentette, hogy rendkívül sok konzerválóanyagot tartalmaz, hiszen a gyártójának fel kell készítenie a terméket arra, hogy a disztribúciós lánc minden egyes állomását át tudja vészelni a termék, amely alapvetően élelmiszer érzékenységű és romlandóságú. Tehát én a kisebb (lehetőleg hazai) gyártók kínálatából válogatnék. Azért a hazait preferálnám, mert gond esetén a gyártóját könnyen tudom értesíteni a problémáról, elérhető a forgalmazó és nem csak egy távoli postafiókkal kellene leveleznem.”

Vintage Beauty Budapest
Melyik a kedvenc kozmetikai eszközöd, amelyet előszeretettel használsz egy idősödő bőr kezelésénél?
„A rádiófrekvenciás és a tűs mezoterápiás eljárások azok, amelyekkel rendkívüli hatást tudunk elérni a bőrökön. Előbbit szinte minden kezelésünkben alkalmazzuk. Ennek nyilván feltétele, hogy valóban hatásos, jó gépeket használjunk.”
Természetesen, amikor bőrápolásról beszélünk, nem szabad elfeledkeznünk bőrünk belső támogatásáról sem. Ezzel összefüggésben milyen tanácsaid vannak?
„Tiszta étel, tiszta víz, tiszta levegő, elegendő alvás és rendszeres mozgás, cukor és fehérliszt-mentes étkezés (előbbi helyett agavé szirup, vagy eritrit, utóbbi helyett durumliszt és keményítő) nagyban megsegíti a bőr egészségét. Minél egyszerűbb, mondhatnám „genetikailag felismerhetőbb” étkezést folytatunk, annál valószínűbb, hogy testünk és bőrünk a legjobbat kapja. És ami fontos még: a mértékletesség. A híres „kék-zónákban” élők hosszú élete nem csak a fent leírtakban egyezik, hanem a mértékletességben is. 40 felett váltsunk kistányérra!”
**********
Kiemelt kép: Canva
Tetszett a bejegyzés? Ne felejtsd el kedvelni, megosztani!
Nem szeretnél lemaradni a legfrissebb történésekről? Kérd hírlevelemet: itt
Kérdésed van vagy együttműködés érdekel? Vedd fel velem a kapcsolatot: itt
A közösségi oldalakon is megtalálsz:
Női Szalon Facebook
Női Szalon Instagram
Női Szalon Pinterest