Vajon mivel fogjuk tölteni a napjainkat nyolcvanéves korunkban – biztosan sokunk elgondolkodott már ezen. A legtöbbünk nyugodt életet és a jól megérdemelt pihenéssel töltött napokat képzeli ilyenkor maga elé. Mi sem áll távolabb Beate Howitt-tól, aki nyolcvanéves korában kezdett bele egy új karrier építésébe, ugyanis a nyolcvanas éveit taposó nagymama nemrég írta alá az első modellszerződését.
„Szenzációs ez az egész – mondta Beate. – Mindig is arról álmodoztam, hogy egyszer modell leszek. Természetesen nagyon meglepett, hogy bárki is szívesen nézegetné képeken ezt az öreg arcot. De sohasem tekintettem magamra öregasszonyként, mindig a pillanatnak élek. Most pedig egy teljesen új fejezet kezdődik az életemben.”
„Nemrégiben egy bankban kellett elintéznem valamit, és az ügyintéző ezt kérdezte tőlem: »Nem önt láttam a tv-ben?« Ugyanis az induló modellkarrieremről és a történetemről riportot készítettek, és leadták a helyi hírekben. Nagyon tetszett, hogy így felismertek! Ettől úgy érzem, hogy érdekes és különleges vagyok.”
A sors akaratából – amely azt bizonyítja, hogy sosem túl késő – Beatét tavaly fedezték fel Oxfordban, ahol jelenleg is él, vásárlás közben.
Így tanárként való nyugdíjba vonulása után tíz évvel a londoni MOT Models nevű modellügynökség szerződtette.
És bár későn jött a siker, Beate valójában egy régi vágyát váltotta valóra, ugyanis több mint hatvanöt évvel ezelőtt, tizenéves korában, még az ötvenes években fogalmazódott meg benne először az az álma, hogy modellként szeretne dolgozni.
„Fiatalabb koromban modell szerettem volna lenni – folytatta a történetét. – Nem volt valami sok pénzünk, így magamnak kellett varrnom a saját ruháimat, ezért mindig is nagyon érdekelt a divat és a stílus. Akkoriban a new look irányzat volt divatban – karcsúsított derék, bő szoknya –, és számomra Barbara Goalen brit modell volt az igazi divatikon. Követtem a munkásságát, és minden képét kivágtam a magazinokból és a hirdetésekből, amit csak találtam, és egy könyvbe ragasztgattam be. Nézegettem a képeit, amelyeken Dior-kreációkat viselt, és arról álmodoztam, hogy egyszer majd engem is azért fognak fizetni, hogy ilyen gyönyörű ruhákat viseljek, mint ő.”
Barbara Goalen, akit az első brit szupermodellként tartanak számon, a negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején érte el legnagyobb sikereit. A szakmában akkor ő volt a legjobban fizetett, ráadásul nemzetközileg is elismert modell, aki a Dior- és a Balenciaga-háznak is modellkedett.

Barbara Goalen/forrás: alchetron.com
E gyerekkori álmodozások óta eltelt közel hét évtizedben Beatében egyre inkább tudatosult, hogy számára ez az ajtó örökre zárva marad. Nagyon kevesen vágnak bele egy új karrierbe a nyolcvanas éveikben, a divatmodell-karrierről nem is beszélve.
„A véletlennek köszönhetem az egészet – mesélte Beate, aki kétgyerekes özvegy és már négyszeres nagymama. – Egy októberi napon éppen Oxfordban vásárolgattam, az unokahúgomnak kerestem valami ajándékot, amikor rátaláltam erre a csodálatos kis üzletre, telis-tele selyemsálakkal. Amikor már fizettem, az üzletvezető megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem részt venni egy jótékonysági divatbemutatón. Kicsit izgultam, de a hiúságomat legyezgette a felkérés, és nagyon szerettem volna végigsétálni egy kifutón.”
Ezen a bemutatón akadt meg Bianca Elgar textiltervező szeme Beatén, és a show után megkérdezte tőle, hogy modellkedne-e a weboldalán selyemsálak bemutatása céljából.
„Az első fotózásomon eléggé zavarban voltam – emlékezett vissza Beate –, de a fotós nagyon türelmes volt velem, és rengeteg hasznos tanácsot adott azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell pózolni. Gyorsan ráéreztem az ízére, és a következő fotózáson már nem instruáltak, hogy mit csináljak, mivel látszott, hogy megy ez nekem. Bianca azóta azt mondja, hogy én vagyok a múzsája.”

Beate Howitt/forrás: biancaelgar.com
Olyan jól sikerültek a képek, hogy Bianca és az asszisztense, Sophie titokban benevezte Beatét a Goldie, egy negyven felettieknek szóló magazin által meghirdetett modellversenybe.
„Először akkor hallottam erről a versenyről, amikor egyik nap felvettem a telefont, és Sophie felkiáltott: »Te nyertél!«”
A díj a MOT Models modellügynökséggel kötött szerződés és a Goldie magazin címlapfotózása volt.
„Az a lehetőség, hogy az én képem kerülhetett a címlapra, fantasztikus volt. Mégis ki ne szeretne egy divatlap címlapján szerepelni? – tette fel a költői kérdést Beate. – Szerintem egyben észbontó is az egész: még hogy egy ilyen öreg nagyi díszelegjen egy divatmagazin címlapján! Mindegyik ismerősöm azt mondta, hogy nagyon jól sikerült a címlapfotóm, és a tizenhárom éves lányunokám is úgy gondolja, hogy menő nagymama vagyok.”

Beate Howitt/forrás: motmodel.com
A modellszerződés még ennél is nagyobb meglepésként érte.
„Ha már betöltötted a nyolcvanat, akkor nem igazán számítasz egy ilyen meglepő fordulatra – mondta. – A semmittevés sosem volt a kenyerem, és akkoriban pont azon gondolkodtam, mibe vághatnék bele. Istenhez fordultam, és ezt kértem Tőle: »Rengeteg energiám van, kérlek, nyiss meg egy új ajtót számomra.« És ezután egy új fejezet kezdődött az életemben.”
Rebecca Weef Smith, a Goldie szerkesztője és a verseny egyik bírája ezt mondta Beatéról: „Beate élete bármely szakaszában alkalmas lett volna címlapmodellnek, de a körülmények úgy hozták, hogy ez most valósult meg.”
Beate egyedi szépségét csak fokozzák az arcát behálózó mély ráncok, ráadásul az ilyen korú modellek után egyre nagyobb a kereslet.
Az úgynevezett „szépkorúak reneszánszának” korában már vannak olyan ügynökségek, amelyek kizárólag idősebb modelleket foglalkoztatnak. Egyre több idősebb modell sétál végig a kifutókon is.
„Nagy változások zajlanak a szépségiparban – magyarázta a jelenséget Kate Riley, a MOT Models ügynökség igazgatója, amely Beatét is szerződtette. – Sok márka számára egyre fontosabb, hogy több korosztályt is meg tudjon szólítani.”
Persze nem véletlenül. Az Egyesült Királyságban az ötven felettiek évente 6,7 milliárd fontot költenek női ruházati cikkekre, továbbá ők költenek a legtöbbet szépségápolási termékekre is.
Emellett egyre inkább kezdik felismerni az emberek és a szépségiparban dolgozók, hogy az idős arcok is milyen karakteresek és megkapóak lehetnek.

Beate Howitt/forrás: motmodel.com
Beate tízéves volt, amikor ő és az ikerbátyja gyermekkorú menekültként Németországból Angliába érkezett. Az apja az 1942-es sztálingrádi csatában esett el a német hadsereg katonájaként. Ezt követően, 1945-ben a családjának a keleti német tartományban található otthonát hátrahagyva kellett elmenekülnie a szovjet csapatok elől.
„A hátunkra vettük a csomagjainkat, és csak gyalogoltunk és gyalogoltunk nyugat felé – mesélte a menekülésükről Beate. – Időnként egy árokban, máskor istállóban hajtottuk álomra a fejünket.”
Végül elérték Goslart, egy középkori német várost, amely a brit megszállási övezetben feküdt.
„Emlékszem, hogy a brit katonák milyen kedvesek voltak velünk, és hogy nekünk adták a saját csokoládéjukat és narancsukat, mert látták, hogy éhezünk – emlékezett vissza. – Semmink se volt; utcagyerekek voltunk, akiknek cipő se volt a lábán, és ennünk se volt mit. Végül egy idegen fogadott be minket a házába, így az édesanyám, a nagymamám, az ikerbátyám, a nagynéném és én, így, öten éltünk két kicsi szobában.”

Beate Howitt/forrás: instagram.com/beatehowitt
A háború után Beate anyja nem volt képes gondoskodni a gyermekeiről, ezért 1948-ban Angliába küldte őket.
„Hatalmas ajándékot kaptam az édesanyámtól azzal, hogy elküldött – mondta erről Beate –, ugyanis Anglia tárt karokkal fogadott, itt szabad lehettem, és tanulhattam. Számomra ez a lehetőségek földje volt.”
Beatét Peter és Mary Brown, néhai édesapja rég nem látott nővére fogadta örökbe, akik Hertford külvárosában laktak.
„Peter régimódi volt, és egy viktoriánus hölgyet szeretett volna faragni belőlem, így meg kellett tanulnom rajzolni és zongorázni – mesélte Beate az új családjáról. – Számára a legfontosabb dolog az úrinőhöz méltó megjelenés és járás volt. Gyakran kellett a házban körbe-körbesétálnom egy könyvvel a fejemen.”
Beate most remekül tudja kamatoztatni a neveltetését; az előkelő testtartásával és elegáns járásával mindig lenyűgözi a fotósokat.
„Már korábban is mondták nekem, hogy egészen kivételes a járásom, légiesen siklok felemelt fejjel. A mai modellek nem tudnak rendesen járni, csak görnyedten trappolnak.”
Ám amikor megemlítette a gyámjainak a modellkedéssel kapcsolatos terveit, helytelenítették.
„Meglátásuk szerint a modellszakma túl kiszámíthatatlan, és nekem biztos jövedelemre volt szükségem – mondta. – Arra is gondoltam, hogy akkor szívesen lennék légiutas-kísérő, mivel az a világ is nagyon vonzott. De ismét nemet mondtak, így feladtam az álmaimat. Peter arra biztatott, hogy tanárnak tanuljak. Azt mondta, hogy alkalmas vagyok erre a pályára, és tanárként a családalapítás sem ütközik nehézségekbe. Ha valakinek gyerekkorában széthullott a családja, ha valaki menekültként érkezik egy idegen országba, felnőttként az a leghőbb vágya, hogy neki egy igazi, összetartó családja legyen.”
Így Beate egész életében a Hertfordshire környéki kis települések általános iskoláiban dolgozott tanárként. „Nagyon boldog voltam, és sok örömet leltem a hivatásomban – mondta erről. – Imádom a gyerekeket. Később egy bentlakásos iskola keresett meg, és felajánlották a lányok felügyelői posztját; elvállaltam. A lányok számára inkább anyafigura voltam. Végül tizenegy évet töltöttem ott, hetvenéves koromig.”

Beate Howitt/forrás: motmodel.com
1959-ben Beate egy barátja által szervezett összejövetelen ismerkedett meg későbbi férjével, Claude-dal, aki az első világháború alatt egy hertfordi iskolába küldött belga lány angol fia volt.
Claude mérnökvégzettséget szerzett, és a családi vállalkozást, egy szerelőműhelyt vezetett. Ő és Beate nyolc hónappal később házasodtak össze, majd Datchworthbe költöztek, és már ott született meg három gyermekük, Tania, Lydia és Nigel.
De 1978-ban az akkor tizennyolc éves Tania rohamot kapott, összeesett az utcán, ami után állandó ápolásra szorult. Tizenegy hónappal később elhunyt.
Claude nem tudta feldolgozni a veszteséget. „A férjem teljesen összeroppant – mesélte erről az időszakról Beate. – De nőként nem tehetünk mást, mint hogy megbirkózunk minden helyzettel. Anyaként nem tehettem meg, hogy teljesen átadom magam az elvesztett gyermekem feletti gyászomnak, mivel volt egy tizenhat éves lányom és egy tizennégy éves fiam, akikről gondoskodnom kellett. Nem hagyhattam őket magukra. Gyerekként bombazáporban a szovjet előrenyomulás elől menekültem, mindenhol halált láttam, pusztítást és sérüléseket. A férjem azonban a nyugodt vidéki életen kívül semmi mást nem látott és tapasztalt meg. Én tisztában vagyok azzal, hogy a halál az élet része. Tania esetében a roham súlyos következményekkel járt, és ha szeretünk valakit, akkor néha könnyebb elengedni, mint nézni, ahogy szenved.”
Mivel Claude már nem tudta ellátni a családi vállalkozás vezetési feladatait, Beate részmunkaidős tanárként folytatta munkáját, és emellett egy barátjával együtt átvette a családi vállalkozás irányítását is.
„De Claude kissé neheztelt rám amiatt, hogy én el tudtam fogadni, meg tudtam békélni a helyzettel. Annyira belemerült a gyászba, hogy a fejébe vette, én nem is szeretem őt, és ezért elhagyott.”
Mivel Claude mindig is rajongott Franciaországért, 1990-ben Avignonba költözött. „Nagyon szomorú voltam a történtek miatt, de el kellett engednem” – mondta Beate, aki az Egyesült Királyságban maradt, folytatta a munkáját, de rendszeresen meglátogatta Claude-ot egészen a 2007-ben bekövetkező haláláig.

Beate Howitt/forrás: biancaelgar.com
Miután megözvegyült, Beatének újra eszébe jutott a modellkedés, mivel megőrizte karcsú alakját, és mindig is magas volt. „Arra gondoltam, hogy talán most – emlékezett vissza. – Gyakran mondogatták nekem, hogy jó »élő vállfa« lennék. De nem tudtam, hogyan is vághatnék bele, nem voltak kapcsolataim.”
2016-ban Oxfordba költözött, mivel „annyira nyüzsgő város: előadások, mozik, esti istentisztelet”. Itt fedezték fel és a már így is aktív nyugdíjas napjai a modellszerződés elnyerésével még zsúfoltabbak lettek.
Beate különösképpen örül a munkalehetőségeknek, mivel nagyon alacsony a nyugdíja. Ennek az az oka, hogy amikor részmunkaidős tanár lett, hogy besegítsen a családi vállalkozásba a lánya halála után, az akkori szabályok szerint a mellékállású tanárként eltöltött idejét nem vették figyelembe a nyugdíja kiszámításakor.
„Tehát minden megbízás jól jön – mondta. – A modellkedés nagyon nagy áldásnak bizonyulhat.”
Mondjuk a legtöbben nem így egészítik ki a nyugdíjukat. De Beate nem vonul nyugdíjba, hanem egy új, szédületes modellkarriert indít be éppen.
***********
Források: kiemelt kép Beate Howitt/motmodel.com és itt
Tetszett a bejegyzés? Ne felejtsd el kedvelni, megosztani!
Nem szeretnél lemaradni a legfrissebb történésekről? Kérd hírlevelemet: itt
Kérdésed van vagy együttműködés érdekel? Vedd fel velem a kapcsolatot: itt
A közösségi oldalakon is megtalálsz:
Női Szalon Facebook
Női Szalon Instagram
Női Szalon Pinterest
Köszönöm szépen!
Zsuzsa/Női Szalon