Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy többet kellene mozognunk és a séta nagyszerű formája a sportolásnak, de vajon mennyit tudunk a Nordic walking-ról?
A Nordic walking vagy ski walking, hazánkban skandináv gyaloglás, sí-járás vagy botos gyaloglás néven ismert, és nem más, mint egy különleges gyaloglótechnika, amelynek nélkülözhetetlen kellékeiként a speciális botok szolgálnak.
Ezt a kissé rendhagyónak tűnő testmozgást 1997-ben már önálló sportágként tartották számon Finnországban, hazánkban azonban csak néhány évvel később kezdett el megjelenni, némi megrökönyödést keltve. A tavasz vagy nyár folyamán a sí-járást gyakorlókat meglátva ugyanis először sokunknak az jutott az eszébe, hogy ezek a „síelők” évszakot tévesztettek, majd meglepettségünk tovább fokozódott, amikor azt is észrevettük, hogy ráadásul még a sílécüket is otthon felejtették!
De azóta már mis is megtanultuk, hogy a Nordic walking egy olyan – valóban a síeléshez hasonló tevékenység -, amelyet lécek nélkül, bármelyik évszakban és szinte bárhol folytathatunk, a városban vagy vidéki környezetben egyaránt.
Miért éppen a séta?
A séta javítja a fittséget, a szív egészségét, enyhíti a depressziót és csökkenti a fáradékonyságot. Pozitívan hat a hangulatra, kevésbé terheli az ízületeket és csökkenti a fájdalmat. Megelőzhető vele a nem kívánt súlygyarapodás, csökkenti a daganatos és krónikus betegségek kockázatát, növeli az állóképességet, elősegíti a keringés megfelelő működését és a helyes testtartás megtartását… és még sorolhatnánk további előnyeit is. Ráadásul másokkal, közösen is végezhetjük ezt a tevékenységet.
Akár egy olyan mozgásformát keresünk, ami jót tesz az egészségnek vagy az alaknak, akár rehabilitációs céllal kezdünk bele, de egyszerűen csak egy új hobbiként is kiváló választás.
A skandináv gyaloglás eredetileg a sífutók edzésben tartását biztosította a nyári hónapok során. A mozgás azon alapul, hogy a speciálisan kialakított Nordic walking botok segítségével a felsőtest erejét kihasználva, előre lendítse a gyaloglót séta közben.
A Nordic walking a normális séta egy kissé felturbózott formája – valami olyasmi, amit a legtöbben sokkal könnyebben képesek végezni, mégis kétszer olyan hatékony. Kb. 20-50 %-kal több kalóriát képes elégetni, attól függően, hogy milyen gyorsan gyalogolunk. Valójában a Nordic walking a leggyorsabb ütemben növekvő sport Európában, még pedig azért, mert működik!
Ez a sport a testünk jóval nagyobb részét mozgatja meg, mint a normál séta, méghozzá anélkül, hogy az ízületeket megerőltetné. Az izmok több mint 90 %-át megdolgozva, bizonyítottan a teljes testet edzésben tartja vagy ennél akár többet is, ha a séta közben még beszélgetünk is.
Sőt, a Nordic walking az endorfinok felszabadításában is segít. Ezek az endorfinok ajándékoznak meg bennünket a jó közérzet érzésével, valamint kapcsolatban állnak a megemelkedett stressz-szint által előidézett fájdalom csökkentésével. Számos tanulmány támasztja alá, hogy amikor az emberek vidéki környezetben, a „természet lágy ölén” végeznek testmozgást, akkor a jó közérzet és a jóllét magasabb régióiba képesek eljutni. Ez azt bizonyítja, hogy a Nordic walking megfelelő gyógymód a lehangolt lelki állapotú, fáradékony, a rosszullétekkel küzdő, a letargikus és depressziós emberek számára. Továbbá szociális vonatkozása is igen figyelemreméltó, hiszen ha csoportosan végezzük, akkor új ismeretségekre tehetünk szert, megoszthatjuk egymással történeteinket, miközben közösen élvezzük a mozgás örömét!
50 felett is fitten: séta botokkal, skandináv módra
A Nordic walking igen ajánlott fizikai tevékenység ízületi protézis műtétből felgyógyulók, illetve tüdő vagy kardiovaszkuláris problémákkal valamint krónikus fájdalommal küzdők számára. Kutatások azt is bizonyították, hogy rendkívül előnyös mellrákkal kezelt nők számára, a karon kialakult nyiroködéma felszívódásának elősegítésére. De hasznos sport a fogyni vágyók számára is, hogy jobban bírják a hegymenetet.
Bárki végezheti a Nordic walking-ot, de a korosodó hölgyek számára kivételes előnyöket nyújt. Valójában azoknak, akik ezt a sportot űzik, a legnagyobb hányada 55 év feletti, de akadnak köztük 100 évesek is.
Ez a fajta testedzés felemelő érzést nyújt – természetes módon tartja egyenesen a gerincet és erősíti a törzset. Több mint 50 %-kal több izmot mozgat meg annál, mintha a botok nélkül sétálnánk. Célba veszi a karokat, a hasat, a derekat, a mellkast, a feneket, a csípőt és a combokat.
Ráadásul van még egy előnye! Nevezetesen az, hogy segít elégetni a háton felhalmozódott zsírt és eltüntetni a felkaron erőtlenül lötyögő integető izmot, ami sokunknak rémálma.
Jótékony hatása az egészségre
A közelmúltban végzett kutatások szerint, a Nordic walking a rehabilitáció egyik lehetséges módja lehet Parkinson-kór, 2-es típusú cukorbetegség, krónikus obstruktív légúti betegség (COPD, az alsó légutak, vagyis a tüdőn belüli légutak, tartós beszűkülésével járó betegség), fibromyalgia (elsősorban az izmokat, ízületeket és egyéb lágy szöveteket érintő, állandó fájdalommal járó betegség), posztakut koronária szindróma vagy pangásos szívelégtelenség esetén, valamint olyan ortopédiai problémák kezelése során, mint az ízületi gyulladás és a perifériás neuropátia (az agyon és a gerincvelőn kívüli idegek betegsége).
A botok használata leveszi a súlyt a csípőről, a térdekről és az ágyéki gerincről és a felsőtestre helyezi azt, ezáltal ideális mozgást biztosít hát- illetve derékfájdalommal küzdők számára, valamint megkönnyíti a visszatérést a mindennapi életben folytatott tevékenységekhez, sebészeti beavatkozások után.
Nordic walking – Adj éveket az életedhez!
Ahogyan öregszünk, egyre több kifogást vagyunk képesek felsorolni azzal kapcsolatban, miért is nem végzünk testmozgást. Úgy érezhetjük, hogy már túl öregek vagyunk, és közelében sem vagyunk a régi formánknak, főleg ahhoz, hogy visszatérjünk az efféle, mozgáson alapuló fitneszkezeléshez. Azonban az egészségünket negatívan érintő problémákat sok esetben a mozgás hiánya okozza. Persze azzal is győzködhetjük magunkat, hogy a sporttevékenységek időnként ijesztőek, túl sok időt emésztenek fel és ráadásul még sokba is kerülnek.
Mégis, ha a fitnesztevékenységeket képesek lennénk bepalackozni és eladni, akkor ezek lennének mindenidők legkapósabb gyógyászati portékái. Az orvosok is úgy vélekednek, hogy ha tabletta formájában írhatnák fel a mérsékelt testmozgás nyújtotta előnyöket, az gyökerestől változtatná meg az egészségügyet. A fizikai aktivitás messzemenő hatásai jótékonyan befolyásolják testünk szinte valamennyi szervrendszerét. Rengeteg bizonyíték támasztja alá, hogy a mérsékelt testmozgás, még akkor is, ha csak idősebb korban kezdjük el, igen jót tesz és javíthatja életminőségünket a korunk előrehaladtával.
A Nordic walking már elismert módszere annak, hogyan változtassuk a sétát az egész testünket megmozgató aktivitássá. A világon több mint 10 millió ember végzi ezt a pénztárcabarát sporttevékenységet egész éven át, azzal a céllal, hogy fizikai és mentális teljesítményüket szinten tartva vagy javítva, tartsák fenn általános egészségi állapotukat és jó közérzetüket.
**********
források: képek: canva.com, itt, itt, itt, itt valamint innen
Tetszett a bejegyzés? Ne felejtsd el kedvelni, megosztani!
Nem szeretnél lemaradni a legfrissebb történésekről? Kérd hírlevelemet: itt
Kérdésed van vagy együttműködés érdekel? Vedd fel velem a kapcsolatot: itt
A közösségi oldalakon is megtalálsz:
Női Szalon Facebook
Női Szalon Instagram
Női Szalon Pinterest
Köszönöm szépen!
Zsuzsa/Női Szalon