Főoldal ÉLETMÓD ÉS INSPIRÁCIÓ „Feltétel nélkül adni jó”

„Feltétel nélkül adni jó”

Női Szalon

Brenda-Lee (74) négy gyermek édesanyja, nyolc unokája van, és önkéntesként adománygyűjtéseket szervez. Harmincöt évvel ezelőtt költözött Dél-Afrikából jelenlegi lakhelyére, Londonba.

„Szerintem ma a munkaerőpiacon esélyem sem lenne elhelyezkedni, mivel mindent áthat az ageizmus [az idősek életkor miatti hátrányos megkülönböztetése]. Mind a korom, mind nőként a nemem nagy hátrányt jelent a számomra ebben a tekintetben. Nemrégiben például a testvéremmel utaztam, és vonatjegyet kellett vennem a brightoni állomáson. Megmutattam a jegypénztárosnak az időskorúaknak szóló utazási kártyámat, erre elkezdett jóval lassabban beszélni hozzám. Mindenki azt hiszi, hogy ha az ember elér egy bizonyos kort, agyalágyult lesz.

Négy gyermekem van, és szerintem a háztartás vezetése gyerekek mellett igenis ugyanolyan nehéz, ha nem nehezebb, mint dolgozni. Szerintem nincs is értelme háztartásbeliként tekinteni az otthon gyermeket nevelő nőkre, sokkal inkább arról van szó, hogy egyesek eljárnak dolgozni, ők pedig otthon dolgoznak. Az egyik munkahelyemen egyszer csak kiderült, hogy kevesebbet keresek a férfi munkatársaimnál, így megkérdeztem a főnökömet, hogy hogy is van ez. Azzal indokolta az alacsonyabb fizetésemet, hogy a férfiak a kenyérkeresők, ezért türelmesen elmagyaráztam neki, hogy bizony én is az vagyok. Mindig otthon vártam a gyerekeimet, hogy hazaérjenek az iskolából, és mindig segítettem nekik a házi feladatokban. Minden szülő azt szeretné, hogy a gyerekei a maximumot hozzák ki magukból. Engem nem érdekelt, hogy az enyéim hány pontot értek el egy dolgozatban, feltéve, hogy minden tőlük telhetőt megtettek a jó eredmény érdekében.

Mindössze tizenkét éves voltam, amikor az első adománygyűjtő rendezvényemet megszerveztem a dél-afrikai települések megsegítésére. Bár eredetileg tanár voltam, de hosszú éveken át egy ajándéktárgyakat forgalmazó cég igazgatójaként dolgoztam. Miután eladták a céget, nagyon hasznos és értékes munkát kezdtem végezni az új munkahelyemen, egy nagy adománygyűjtő szervezet igazgatójaként. Már hivatalosan is nyugdíjba vonultam, de továbbra is besegítek időnként önkéntes alapon egy-egy jótékonysági akció megszervezésébe. Ezt nem is tekintem munkának, mert sok örömet lelek benne. Mindig is mélyen érintett a szegények sorsa.

Meg vagyok győződve arról, hogy minden emberrel, legyen pincérnő, takarító vagy ügyvezető igazgató, ugyanolyan tisztelettel kell bánni. Ha valaki jól végzi a munkáját, akkor ugyanolyan értékes ember, mint bárki más. Emellett a csapatmunka őszinte híve is vagyok: a több mi és kevesebb én mindig jó. Akárki hatással lehet mások életére. Az életben dominóhatás érvényesül.

Két szívműtéten vagyok túl, és van egy pacemakerem. Nem vagyok olyan egészséges, mint szeretném, és közel sem edzek mindennap, de igyekszem minél gyakrabban elmenni egy nagy sétára. Egészségesen táplálkozom, nem dohányzom és nem iszom, kivéve néhanapján társaságban egy pohár bort. Az a legrosszabb tulajdonságom, hogy túl sokat vállalok magamra – nem tudok nemet mondani. A legjobb tulajdonságom pedig pont a legrosszabb ellentéte: sok mindenért tudok lelkesedni, és nagyon proaktív vagyok.

A jelenlegi párommal az interneten ismerkedtünk meg, és már tizenöt éve vagyunk együtt. Meglátásom szerint a boldog párkapcsolat titka az, hogy a felek egyenlőnek tekintsék egymást. Minden évben alig várjuk, hogy magunk mögött hagyhassuk az angliai telet, és elutazzunk a csodálatos Mount Nelson hotelbe Fokvárosba, ahol élvezhetjük a gyönyörű környezetet. Ezenkívül el szoktunk utazni New Yorkba hálaadásra, és rendszeresen ellátogatunk Jeruzsálembe is, amelyet rendkívül inspirálónak találunk. A zene a másik nagy közös szenvedélyünk, a Festival Hallban, a Barbican Centre-ben és a Wigmore Hallban megrendezett koncerteken szoktunk részt venni.

A gyerekeim mindig azon viccelődnek, hogy smink nélkül sosem lépek ki az utcára. Ettől függetlenül azt tanácsolnám mindenkinek, hogy ne költsön túl sokat sminkcuccokra, inkább vegyen jó minőségű bőrápoló termékeket.

Az az elvem, hogy feltétel nélkül adni jó. Az egyik kedvenc idézetem dr. Margaret Meadtől, egy amerikai szerzőtől és antropológustól származik:

Soha ne kételkedj abban, hogy gondolkodó, elkötelezett polgárok kicsiny csoportja megváltoztathatja a világot. Valójában csak ők képesek erre.

**********
forrás: itt
Tetszett a bejegyzés? Ne felejtsd el kedvelni, megosztani!
Nem szeretnél lemaradni a legfrissebb történésekről? Kérd hírlevelemet: itt
Kérdésed van vagy együttműködés érdekel? Vedd fel velem a kapcsolatot: itt
A közösségi oldalakon is megtalálsz:
Női Szalon Facebook
Női Szalon Instagram
Női Szalon Pinterest
Köszönöm szépen!
Zsuzsa/Női Szalon

Ludmila Smirnova, aki szívesen adna másoknak egy kis előnyt

ez is érdekelhet