Főoldal ÉLETMÓD ÉS INSPIRÁCIÓ Örömteli nyaralás otthon – kreatív és praktikus lakberendezési ötletek

Örömteli nyaralás otthon – kreatív és praktikus lakberendezési ötletek

Női Szalon

Itt a nyár, amikor szeretnénk minél jobban elmerülni a felhőtlen kikapcsolódásban. Ilyenkor más szempontok lesznek fontosak a minket körülvevő térben is. Egy nyaraló vagy egy kis hétvégi ház végtelen örömforrás lehet az egész családnak, de ha ez nem áll rendelkezésünkre, akár saját erkélyünkön, teraszunkon is megélhetjük a nyár örömét. Ehhez hoztak nekünk néhány ötletet a StudioTrend Interior lakberendezői, Hunyás-Tóth Adrienn és Ferenczi Éva.

A StudioTrend Interior lakberendezői, Ferenczi Éva és Hunyás-Tóth Adrienn

Ha a nyaralónk kialakítását az elejéről kezdjük, és lehetőségünk van építkezni, aktívan tervezni a teret, melyek a legfontosabb szempontok, amelyekre érdemes odafigyelni?

Hunyás-Tóth Adrienn: Épp most is dolgozunk egy ilyen projekten, ahol egy télikerttel ellátott nyaralót tervezünk. Itt például az egyik legfontosabb szempont az árnyékolás és a világítás volt. Ha kicsit nagyobb a keretünk, akkor az építkezés során érdemes lehet például fémszerkezetes, elektromos pergolát betervezni, ami távirányítóval vezérelhető. De felmerülhet a jacuzzi vagy merülődézsa betervezése is. Érdemes akár a megszokottól nagyobb ülőgarnitúrát választani a közösségi térbe, sőt még a kandalló is szóba jöhet, hiszen ezeket a tereket általában télen is használjuk. Mi arra is próbálunk figyelni, hogy a kültér és a beltér összhangban legyen. A nyaraló belterénél pedig leggyakrabban a fehér és a kék színeket, pasztell árnyalatokat használjuk, ami a vízpartra emlékeztet.

Ferenczi Éva: A világos színek használata valóban nagyon jót tesz ezeknek a tereknek, ilyenkor a nyarat behozzuk a lakásba is. Fontos szerepet kap az anyaghasználat: a fa, az uszadékfa különleges választás lehet. Szeretjük a nyitott tereket, ez már a térszervezés kezdeti szakaszában is fontos szempont. Különösen kedveltek az egyébként is népszerű amerikai konyhás megoldások. Ha télikertet tervezünk, ennek az üvegfalait nyáron ki tudjuk tárni: a lakás egészen nyitottá válik ilyenkor, egybeolvadva a kültérrel. Télen pedig az évszaknak megfelelő módon tudjuk használni ugyanezt a teret.

Szóba került az árnyékolás, és nem véletlenül, hiszen manapság különösen forrók a nyarak, erre pedig már a tervezéskor gondolni kell.

Adrienn: Ha van rá lehetőségünk, jó ötlet az okosotthonrendszerek telepítése. Ilyenkor a hűtést és a fűtést távolról is tudjuk irányítani, és mire hazaérünk, ideális hőmérséklet fogad bennünket. Erre már a tervezéskor fel kell készülni. Ha pedig egy már kész épületről beszélünk, akkor a már említett pergola is praktikus megoldás.

Éva: Ha valamivel kisebb a keretünk, akkor egy napvitorla is jó ötlet lehet. Ez stílusban is kicsit más, de mindkét esetben fontos, hogy a műszaki feltételeket átgondoljuk. A pergola fémszerkezetének például komoly súlya van, egy olyan terasznál, amely emeleten helyezkedik el, a statikai szempontok is életbe lépnek. Ilyenkor gyakran statikus véleményét is ki kell kérni, hogy egyáltalán megvalósítható-e, amit kitaláltunk. A napvitorla egy könnyedebb, egyszerűbb szerkezet, de ott is érdemes elővigyázatosnak lenni, ha ugyanis a szél belekap, és a szerkezet nincs elég stabilan rögzítve, könnyen baleset történhet.

Még a vízparti ingatlanoknál is fontos szempont lehet egy saját medence vagy jacuzzi.

Adrienn: Valóban azt tapasztaljuk, hogy ha lehetőség van rá, ezek teszik a legkényelmesebbé a nyaralókat. Remek dolog lemenni a Balaton-partra és felfrissülni, de főleg kisgyerekkel praktikus, ha erre otthon, családiasabb légkörben, egy tisztább vízben is lehetőség van. Van, aki este már nem szívesen megy le a vízpartra, de a nyári melegben mégis jól esik megmártózni a vízben. Ilyenkor jön nagyon jól a jacuzzi vagy a merülődézsa, vagy akár csak egy szabadtéri zuhany a teraszon.

Éva: A hagyományos medencék mellett egyre népszerűbbek a fűthető medencék, amiket télen is lehet használni. Egy baráti körben eltöltött esti koktélozásnál egy kerti medence nagyon kényelmes és szerethető megoldás.

Forrás: StudioTrend Interior

Sokunknak nincs lehetősége új ingatlant építeni, hanem szüleinktől, nagyszüleinktől jut a birtokunkba egy régebbi ház, talán nem is a legmodernebb, legkomfortosabb. Ha valaki viszonylag kevés pénzből, mégis ötletesen szeretne felfrissíteni egy ilyen nyaralót, mit tudtok neki javasolni?

Adrienn: Ahogy arról már volt szó, a színek használata nagyon meghatározó minden térben. Így sokat segít, ha csak a falakat fel tudjuk frissíteni új, világosabb pasztellszínekkel, fehérrel, kék árnyalatokkal, vagy esetleg beszerzünk olyan kiegészítőket, amelyek a vízpartra emlékeztetnek – ilyen például a kavicsok és a kagyló motívuma, a vasmacska, a kormánykerék, a hajókötél. Nem mindegy az sem, milyen anyagokat használunk a beltérben, a természetes anyagok, mint amilyen a len, és más vásznak, fel tudják dobni a nyaralónk hangulatát. Ha régi tárgyak is érkeznek az ingatlannal, akár ezek is felújíthatók, a bútorok újrakárpitozhatók, de a szekrények esetében egy egyszerű fogantyú csere is hozzájárulhat a vízparti hangulat kialakításához.

Éva: Manapság a dekorfestékek is nagyon divatosak, amelyeket magunk is használhatunk, de szakemberre is bízhatjuk a kivitelezést. Egy régi komódnak vagy konyhaszekrénynek akár így is új életet adhatunk, sőt, van, aki régi fapadlót is ilyen festékek használatával újít fel, akár teljes átfestéssel, vagy motívumok használatával.

És mi a helyzet az elavult vizesblokkokkal? Ha nem akarjuk leverni a régi burkolatokat, és teljes rombolást, majd újratervezést végezni, mit tehetünk? Mennyire tartósak például a ma népszerű csempefestékek, fóliák?

Éva: Ha a csempénk egyébként jó állapotban van, és nem kell attól félnünk, hogy leesik, nincs meglazulva, és csupán a dizájnt érezzük elavultnak, akkor bátran használjunk csempefestéket, mert ezek között nagyon megbízható fajták vannak. De akár különböző falpanelekkel, vagy vízálló tapétával is takarhatók, öltöztethetők a régi falfelületek. A már említett kiegészítők pedig a vizes helyiségek hangulatát is meghatározzák.

Talán legalább ennyien vagyunk, akiknek nincs saját nyaralója, a nyári hangulatot viszont nagyon szeretnénk becsempészni a saját otthonunkba. Sokat segíthet ilyenkor egy aprócska erkély vagy egy kellemes terasz is. Ezzel kapcsolatban mi a tapasztalatotok?

Adrienn: A teraszok és erkélyek esetében érdekes megoldás négy évszakban gondolkozni, vagyis, hogy ezek a terek minden évszakban használhatók legyenek. Érdemes beszerezni az egyes évszakokhoz illő kiegészítőket, kialakítani a nyári és a téliesebb változatot ugyanarra a térre. Az erkélyen tavasszal és nyáron használhatunk műfüvet, szőnyeget. Az árnyékolással is tudunk játszani, itt is átgondolandó, hogyan tudnánk elhelyezni egy napernyőt, napvitorlát vagy bambuszrolókat. A kisebb erkélyek esetében praktikusak az összehajtható asztalok és székek, hiszen az sem mindegy, hogy ezeket hol tudjuk tárolni, ha megjön a rossz idő. A világítás esetében pedig nagyon kedveltek a különböző fényfüzérek, az IP-védett lámpatestek, akár álló, asztali- vagy fali típusról van szó.

Éva: Épp nemrég volt egy projektünk, ahol az egyik legnagyobb hangsúlyt a növények kapták. A lakás tulajdonosának a fehér volt a kedvenc színe, amit némi pinkkel és bordóval egészítettünk ki. Az erkélyre rengeteg színes virágot vásárolt a hölgy, de amikor elmentünk hozzá, megemlítette, hogy valahogy nem elégedett az összképpel. Egyszerűen a növények, amiket választott, nem illettek a lakás stílusához. Ekkor javasoltuk neki, hogy a színes növények helyett használjon fehér virágokat: sokfélét, de legyen mind fehér. Így a végeredmény nagyon elegáns lett.

Egyszóval az erkélyen a növények elhelyezése is izgalmas feladat. Nagyon érdekes és ötletes megoldás egy zsúrkocsi használata, amit egyszerűen mozgathatunk a kinti és a benti tér között. A teraszokon meghatározók lehetnek a grillezéshez használt eszközök, bútorok is, és amire elsőként nem mindenki szokott gondolni, a párásítók telepítése. Nem csupán az éttermekben látott ventilátoros megoldás működhet, a pergolák szélén is körbe lehet futtatni keskeny vízpára-fúvókákat, ami nagyban növeli a komfortfokozatot. A terasz esetében a téliesítés is fontos szempont, hiszen, ha a Balatonon például korcsolyázni is szeretünk, nem csak fürdeni, akkor a nyaralónkat télen is használhatjuk. Ilyenkor jó, ha a teraszunkat télikertként is tudjuk működtetni.

A beltér és a kültér harmonikus kapcsolata minden évszakban fontos. Egy projektünkben például az is szempont volt, hogy a teraszról elénk táruló kis kert látványa nagyobbnak tűnjön, amit a kert végében elhelyezett növénycsoportok vagy díszfalak megvilágításával is el lehet érni. Egy másik, nemrég átadott projektnél pedig egy teraszként, illetve télikertként is működő teret alakítottunk ki, míg a kertben egy kis tó is helyet kapott, így nagyon izgalmas összhatása volt a térnek. Amellett, hogy a terasz egyik meghatározó pontja egy jacuzzi volt, a falakra szokatlan módon festményeket és tükröt helyeztünk el, ami visszatükrözte a kert látványát, a légiességet, a kék színeket és a tavat. Extra megoldásként egy bioetanol kandallót is beterveztünk, ami gondoskodik róla, hogy ez a tér télen-nyáron kivételes élményt nyújtson.

Bassler Eszter Kinga

**********
Képek forrása: StudioTrend Interior és Canva
Tetszett a bejegyzés? Ne felejtsd el kedvelni, megosztani!
További érdekes, tartalmas cikkekért görgess tovább!
Nem szeretnél lemaradni a legfrissebb cikkekről?
Kérd hírlevelünket, amelyre ezen a linken tudsz feliratkozni: Női Szalon hírlevél
Köszönjük, hogy itt vagy és olvasod a Női Szalon magazint!

ez is érdekelhet