Nem mindenkinek telik felhőtlenül az augusztusi vakáció, sokan ekkor szenvednek a legjobban az allergiától, amelyet elsősorban a parlagfű, a feketeüröm vagy a libatopfélék pollenjei váltanak ki. Az antihisztamin tartalmú gyógyszer és a szteroidos orrspray mellett, amelyet orvos írhat fel, léteznek természetes módszerek a tünetek enyhítésére. Az étkezés, a mozgás, a gyógyteák, a levegőváltozás vagy a legapróbb hétköznapi praktikák is segíthetnek – állítja a szakértő.
Az allergiát ma már civilizációs betegségnek tekintik a szakemberek és úgy becsülik, hogy a magyar lakosság közel 30 százalékát érinti. Az augusztusi pollenszezonban is egyre többen érzékelnek magukon allergiás tüneteket: tüsszögést, orrfolyást, az orr, a szem vagy a szájpadlás és a torok viszketését, valamint orrdugulást. Ezek tulajdonképpen az immunrendszer túlzott reakciói, amelyeket a szervezetbe kerülő allergének váltanak ki, és hagyományos gyógymódként elsősorban antihisztamin tartalmú gyógyszert javasol rájuk az orvos. A soproni Fagus Hotel szakértője szerint azonban életkörülményeink és szokásaink alakításával, illetve különböző természetes módszerrel is elősegíthetjük a tünetek enyhülését.
Válogassuk meg, mit eszünk, mit iszunk!
Mielőtt beköszöntene az újabb allergiaszezon, érdemes képbe kerülni azzal, hogy mit fogyaszthatunk és mi az, amit mindenképpen kerülni kell, mert keresztreakciót válthat ki – emlékeztet rá a szakértő. A parlagfű pollenjére érzékenyeknél többek között a banán, a dinnyefélék, a cukkini, az uborka, a paprika vagy az articsóka okozhat gondot. Ha a fűfélék pollenjére vagyunk érzékenyek, például a barack, a narancs, a füge, a paradicsom is keresztreakciót válthat ki. A feketeürömre érzékenyek pedig kerüljék a zellert, a sárgarépát és néhány fűszert, mint az ánizs, a kapor, a kömény, a koriander vagy a petrezselyem. Természetesen egyéntől függ, ki mennyire és melyik zöldségre, gyümölcsre érzékenyebb ilyenkor, ezért javasolt keresztallergia vizsgálatot is végeztetni. Ennek eredménye segíthet összeállítani a tiltott vagy ajánlott zöldségek, gyümölcsök listáját.
Vizsgálatok szerint a telített zsírsavak ugyancsak fokozhatják az allergiás reakciókat, a tehéntej és a marhahús szerepelt ebből a szempontból a legrosszabbul. Ezzel szemben az újabb kutatások szerint a kecsketej kifejezetten jó hatással van a parlagfűallergiára. A tüneteket enyhítheti továbbá, ha naponta fogyasztunk csalánteát, illetve olyan stimuláló anyagokat tartalmazó növényeket és élelmiszereket, mint a hagyma, a fokhagyma, a torma, a mustár, a méz és az almaecet. Arra is fontos figyelni, hogyan készítjük el az ételeket, mivel a sütés, főzés vagy párolás során többnyire megsemmisülnek az allergének. Allergiaszezonban az olyan élvezeti cikkek fogyasztását is jobb, ha kerüljük, mint az alkohol vagy a csokoládé, amelyek növelik a szervezet hisztamintermelését.
Hétköznapi praktikák: csináljuk máshogy, mint általában
A pollenallergiában szenvedőknek érdemes átgondolniuk a mindennapi rutint, mert néhány változtatással javíthatnak közérzetükön. Lehetőség szerint inkább reggel és este menjenek ki a szabadba – javasolja a Fagus szakértője. Így jobb, ha a korai vagy a késői órákra ütemezzük például a bevásárlást, és ha szeretünk mozogni, a szabadtéri sportra is ekkor kerítsünk időt, vagy zárt térben mozogjunk. A mozgás egyébként is számottevően enyhítheti az allergiás tüneteket, így többek között a tüsszögést és orrdugulást, amit kutatások is alátámasztanak, rámutatva, hogy a sportnak valószínűsíthetően gyulladáscsökkentő hatása van. Fontos, hogy a lakást reggel és éjjel szellőztessük, amikor alacsonyabb a pollenszint. Amikor hazaérünk, fürödjünk le, hajunkból is mossuk ki a polleneket, öblögessünk sós vízzel, és váltsunk ruhát. Az ágyneműt is érdemes sűrűbben cserélni ebben az időszakban. És bármennyire is csábító, hogy kint a napon teregessünk, jobban járunk, ha a zárt lakásban száradnak a ruhák, ahol kevesebb pollen tapadhat hozzájuk.
Turbózzuk magunkat alternatív módszerekkel!
Az allergiás reakciók enyhítésében és az immunrendszer erősítésében sokat segíthetnek az alternatív módszerek – hívja fel a figyelmet a Fagus szakértője. A különböző gyógynövényekből készülő teák, például a körömvirág- vagy a cickafarktea nyugtatják a bélnyárkahártyát és bizonyos mértékig gátolják az allergén anyagok felszívódását, a borsmenta pedig segíti az emésztést. Az omega-3 halolaj vagy a lenmagolaj is gyulladáscsökkentő, gyulladásgátló hatással bír. Hatékony immunrendszererősítő a magas C-vitamin tartalmú csipkebogyó vagy az echinaceás alkoholos kivonat is. Újabb kutatások szerint a probiotikumok csökkenthetik az orrdugulás mértékét, amit a citokin-egyensúly helyreállásával hoznak összefüggésbe. Szintén kutatások támasztják alá, hogy azok, akik rendszeresen vesznek részt akupunktúrás kezelésen, kevesebb allergiás tünetet észlelnek magukon. Szakorvosi vizsgálat és konzultáció után a megfelelő immunterápia hosszabb időre alakít ki bizonyos fokú védelmet a pollenallergiával szemben.
Szökjünk el a pollenek elől, ha tehetjük!
Akinek van rá lehetősége, utazzon el legalább egy hétre olyan környezetbe, ahol kisebb a pollenkoncentráció, vagy ahol egyáltalán nincs jelen például parlagfű vagy feketeüröm, vagyis az augusztusi és szeptemberi allergiaszezonért felelős növények – javasolja Krizonitsné Kaphegyi Zita, a Fagus spa menedzsere. A mediterrán tengerpart ebből a szempontból egyértelmű befutó, de itthon is találni olyan helyeket, ahol jóval enyhébben jelentkeznek a szezonális allergia tünetei. Elsősorban a magasabban fekvő erdőkben érezhetjük úgy, hogy végre fellélegezhetünk. Érdemes ezért olyan wellnesshotelt választani, amely ilyen környezetben található, és ahol van szauna, gőzkabin, esetleg sókamra, ami a spa menedzser szerint szintén enyhíti az allergiás tüneteket. A barlangok szintén ideális helyszínek a regenerálódáshoz, mivel viszonylag állandó a hőmérséklet, magasabb a páratartalom és mentesek a pollenektől. Így a jósvafői, az abaligeti, a tapolcai vagy a lillafüredi barlangba is érdemes kirándulást tervezni.
**********
Reklámnak minősülő, de nem szponzorált tartalom
Képek forrása: Canva
Tetszett a bejegyzés? Ne felejtsd el kedvelni, megosztani!
További érdekes, tartalmas cikkekért görgess tovább!
Nem szeretnél lemaradni a legfrissebb cikkekről?
Kérd hírlevelünket, amelyre ezen a linken tudsz feliratkozni: Női Szalon hírlevél
Köszönjük, hogy itt vagy és olvasod a Női Szalon magazint!