Szakadatlan buzgólkodásra berendezett, eseményekkel telített pörgős korunkban gyakran azon kaphatjuk magunkat, hogy félénken elleplezzük társaink elől a semmittevéssel és könnyed ejtőzéssel töltött pillanatok iránti sóvárgásunkat.
Amikor az online és offline életben való forgolódásunk során mindenhonnan a termelékenység-fokozásra, lendületességre, a test és elme edzésére ösztönöznek bennünket, olykor – mintegy dacolva ezzel az ingergazdag „hadsereggel” – életre kel bennünk egy szavakba nehezen önthető meghitt életérzés iránti vágyódás. Mindezt az olasz lazaságot, a kellemes semmittevést, a háborítatlan tétlenség leírásárára alkalmas „Dolce far niente” (édes semmittevés) kifejezéssel tudjuk leginkább megragadni. Ugyanezt a fesztelen érzületet szemléltetik a francia „Doux rien” és a spanyol „Dulce far niente” kollokációk is. Az elégedett és zavartalan farniente állapotban a saját belső tartalékaink feltöltődése kerül előtérbe. Ilyenkor a mégoly ellazító masszázs, olvasás, sorozatnézés, vagy beszélgetés sem juthat szerephez, „csak” egyszerűen az adott pillanattal való együtt-rezdülés békessége.
Miért olyan nehéz lelkifurdalás nélkül semmit tenni?
Azonban többen tapasztalták, hogy ebbe az idilli életérzésbe bizony nem könnyű beleringatni, -simogatni felborzolt idegszálú, mindig aktív, szakadatlanul a hatékonyságra törekvő önmagunkat, hiszen egy szempillantás alatt kibillenthet ebből a lelkiismeret-furdalás.
Ez a fajta bűntudat egy sornyi láthatatlan érzéslepellel gondosan borított állapotból tör utat magának; ilyenkor a lazítást már-már lázadásként éljük meg. Hiszen míg közvetlen környezetünk szereplői szorgalmasan teszik a dolgukat, és egymás után pipálják ki a napi teendőlisták lépéseit, addig minket jobban érdekel a vízfelszín szemlélése, a madárcsicsergés hallgatása, a kék ég kémlelése, a pihenés, a ki sem mozdulás és a semmi izgalom élménye, valamint a mindezek megéléséből lassan kibomló jutalom: az elégedettség-érzés.
Semmit tenni nem könnyű! És mindaddig, amíg kesernyés érzések kavarognak bennünk, midőn leginkább a semmittevés örömének kívánnánk áldozni, az ezzel szorosan egybekapcsolódó „édes” érzés nem lép képbe. Ezt nem lehet erőltetni. Ennek, akár az olaszok esetében, magától értetődővé kell érnie.
Ha néha azon kapjuk magunkat, hogy az élet értelmén gondolkodunk, és keressük e létbeli szerepünket, helyünket és – ha úgy tetszik – küldetésünket előbb-utóbb szembe találjuk magunkat a „miért kell folyamatosan tenni, teljesíteni, megállás nélkül bizonyítani?” kérdésével. Nincs ember, ki e hajszoltságban elkerülheti a kiégéshez, stresszhez vezető utat. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy a mindennapi lépéstartás mellett időt és teret engedjünk a lassításnak. Ha ezt megtesszük, lassan leválik a hályog a szemünkről, és érteni fogjuk, hogy mindez nem időpazarlás, nem valamiféle sehová sem vezető passzív és igénytelen tunyaság, hanem jólétünk elemi összetevője.
Tippek az édes semmittevés művészetének elsajátításához
Az olasz életérzés, a boldog ellazulás lelket és szellemet egyaránt feltöltő nem-tevékenység mindennapjainkba való beépítése már rövid távon is gyümölcsöző lehet. Mindeközben megtanulunk ellazulni, felfrissülni, átmenetileg „kihúzni” magunkat a rohanás-konnektorból, értékelni az életünket, hálásnak lenni mindenért, amink csak van. Alább felsorolunk néhány tippet, melyek kezdetben fogódzóként szolgálhatnak bennünket:
- Formáljuk „időtlenné” (telefon, televízió, egyéb kütyük kikapcsolása révén) a vasárnapi és ünnepnapi családi, baráti ebédeket – leljük örömünket a finom és tápláló ételekben, a szokványos csevejek helyét adjuk át az egymást igazán, mélyen érteni, látni akaró minőségi beszélgetéseknek.
- Keressünk egy mesés erdőt vagy parkot, ahol hosszú sétákat tehetünk; töltsük meg tüdőnket a tiszta levegővel, és tisztítsuk meg elménket a nehéz gondolatok terhétől.
- Naponta több alkalommal is pár pillanat erejéig ajándékozzuk meg magunkat azzal, hogy csak szemlélődünk, és figyelünk a légzésünkre – lassan meg fogjuk érteni, hogy mindez jóval több puszta henyeségnél. Ezt követően szinte más fényben látjuk a világot.
- Vacsora után egy pohár itallal, vagy egy bögre finom gyógyteával a kezünkben üljünk ki a teraszra vagy a kertbe, és élvezzük a csendet.
- Ha csendben ülünk, ítélkezés-mentesen figyelünk, és ráhangolódunk a pillanatra, a most-ra, megtanulhatunk újra beleszerelmesedni az életbe, a létezésbe.
- Napközben a kávénkat kortyolgatva hagyjuk, hogy gondolataink kavarogjanak – ne akarjuk megérteni, megítélni, elemezni azokat. Hamarosan egy nyugalommal telített elégedettségérzés fog elárasztani bennünket, miközben azt észleljük, hogy belül (!) mosolygunk, és az élet szépségein tűnődünk.
Egy olyan berendezkedésű világban, amely szinte megköveteli tőlünk a „mindent egyetlen nap alatt elérni” halogatásmentes és lassítást nem tűrő megvalósítását, igazán pihentető és megnyugtató érzés belemerülni egy másmilyenség-állapotba. Ez a tudatos elcsendesülés, ez az akaratlagos lelassulás elvezethet bennünket egy semmivel sem helyettesíthető pszichológiai jóléthez. Ez az édes semmittevés, a Dolce far niente.
Gy. Linda
**********
Képek forrása: Canva
Tetszett a bejegyzés? Ne felejtsd el kedvelni, megosztani!
További érdekes, tartalmas cikkekért görgess tovább!
Nem szeretnél lemaradni a legfrissebb cikkekről?
Kérd hírlevelünket, amelyre ezen a linken tudsz feliratkozni: Női Szalon hírlevél
Köszönjük, hogy itt vagy és olvasod a Női Szalon magazint!
