Főoldal UTAZÁS ÉS KULTÚRAHírességek Tíz női feltaláló, akit mindenkinek ismernie kell

Tíz női feltaláló, akit mindenkinek ismernie kell

Női Szalon

Mindannyian hallottunk már olyan híres feltalálókról, mint például Galilei (távcső), Karl Benz (autó), Alexander Graham Bell (telefon) és Benjamin Franklin (bifokális szemüveglencse), de mi a helyzet Grace Hopperrel vagy Stephanie Kwolekkel?

Ugyanis egyikük fejlesztette ki a számítógép-programozás úttörőjeként az első fordítóprogramot (compiler), ezzel örökre megváltoztatva a számítástechnikát, a másikuk pedig a kevlár, az acélnál ötször erősebb anyag feltalálója volt. Ezek a találmányok örökre megváltoztatták a világot, de, mint a példa is mutatja, a nők tudomány terén elért eredményei felett gyakran átsiklanak. Azonban ha a nők is megkapják a nekik kijáró elismerést, példaképekké válhatnak, akik a következő generációt képviselő lányokat inspirálják.

Arra az elhatározásra jutottunk, hogy összegyűjtjük az elmúlt száz év legfontosabb, nők által tett felfedezését és találmányát, elismerve azt, ami elismerésre méltó:

  1. Dr. Shirley Jackson: távközlésben elért áttörés

Az elméleti fizikus dr. Shirley Jackson volt az első fekete nő, aki doktori címet szerzett a Massachusetts Institute of Technologyn (MIT) 1973-ban. A Bell Laboratoriesnál végzett munkája során a szubatomi részecskékkel végzett áttörést jelentő tudományos kutatást. Az általa végzett kutatás tette lehetővé később a hordozható faxgép, a nyomógombos telefon, a napelem, az üvegszálas kábel, valamint a hívószámkijelzés és a hívásvárakoztatás alapját képező technikai vívmányok feltalálását. Képzeljük csak el, milyen sok fontos információról maradtunk volna le e nélkül a fantasztikus nő nélkül!

  1. Marie Curie: a radioaktivitás elmélete

A lengyel fizikus Marie Curie mindössze negyvennégy éves korára letette az asztalra a radioaktivitás (általa megalkotott kifejezés) elméletét, de emellett kifejlesztett radioaktív izotópok izolálására szolgáló technikákat, valamint felfedezett két elemet, a polóniumot és a rádiumot. Ő volt az első tudós, aki két Nobel-díjat nyert, és eddig az egyetlen, akinek mindez két különböző tudományágban sikerült.

  1. Nancy Johnson: fagylaltkészítő gép

1843-ban Nancy, egy philadelphiai háziasszony beírta magát a történelembe egy kézi működtetésű fagylaltgép szabadalmaztatásával, amelyet a mai napig is használnak. Nem tudunk mást mondani, mint hogy köszönjük szépen, Nancy Johnson, hogy jobbá tetted az életünket a forró nyári napokon.

  1. Telkes Mária: az első, 100%-ban napenergia hasznosításával fűtött lakóház

A magyar tudós arról híres, hogy 1947-ben ő alkotta meg az első termoelektromos generátort. E technikai vívmány és a termoelektromos félvezető eszköz működési elve alapján tervezte meg a Massachusettsben található doveri napház napenergiával működő fűtőrendszerét, valamint 1953-ban az első termoelektromos hűtőt.

  1. Ann Tsukamoto: őssejtek izolálása

1991-ben Ann Tsukamoto és a munkatársai komoly orvostudományi áttörést értek el az őssejtek azonosításával és izolálásával. Ez a felfedezés létfontosságú szerepet játszott az orvostudomány további fejlődésében, példának okáért a vérrák kezelésére szolgáló csontvelő-átültetés fejlődésében.

  1. Grace Hopper: számítógépes programozás

1944-ben az Egyesült Államokban született Grace Hopper és Howard Aiken tervezte meg a Harvard Egyetemen a Mark I-es számítógépet, amely még egy öt tonna nehéz, egy egész szobát elfoglaló gép volt. Grace Hopper találta fel a fordítót, amely valamely programozási nyelvet fordít le gépi kódra, valamint neki köszönhetjük a bug („bogár”, programhiba) és a debugging („bogártalanítás”, hibamentesítés) kifejezéseket; ezeket akkor találta ki, amikor molylepkéket kellett eltávolítania a gépből. Ki gondolta volna?! És akkor most csukjuk be a szemünket, és próbáljuk meg magunk elé képzelni, hogy milyen lenne most a világ a programozás feltalálása nélkül!

  1. Elizabeth „Lizzie” Magie: Monopoly

Az eredetileg Elizabeth által 1904-ben szabadalmaztatott, a Monopoly nevű ikonikus társasjáték első változatát, „a földbirtokosok játékát” sokan kritizálták a játék által képviselt ellenőrizetlen kapitalizmus égbekiáltó igazságtalanságai miatt. Az általa kitalált társasjáték ötletét, kevéssé ironikus módon, Charles Darrow ellopta, és eladta a Parker Brothers játékgyártó cégnek 1935-ben. Ez a vállalat végül megkereste Lizzie-t, de mindössze ötszáz dollárt ajánlott a találmányáért. 2019-ben a Hasbrót (a játék jogainak jelenlegi tulajdonosa) heves kritikák érték, miután a Ms. Monopoly nevű, feministának kikiáltott játékváltozatot úgy adták ki, hogy továbbra sem voltak hajlandóak elismerni azt a nőt, aki az eredeti társasjáték megalkotója volt.

  1. Rosalind Franklin: a DNS kettősspirál-szerkezete

Annak ellenére, hogy a DNS kettősspirál-szerkezetének felfedezését gyakran Watsonnak és Cricknek tulajdonítják, akik 1962-ben orvostudományi Nobel-díjat kaptak ezért, valójában Rosalind Franklin bizonyította a DNS szerkezetére vonatkozó elméletüket.

Rosalind Franklin egy brit biofizikus volt, aki 1952-ben elsőként készített felvételeket az általa megalkotott különleges technikával (ezek közül az 51-es felvétel nevezetű sikerült a legjobban): röntgendiffrakciós eljárással vizsgálta a molekulákat. Állítólag Maurice Wilkins, akivel korábban komoly konfliktusba került, Rosalind engedélye nélkül megmutatta a felvételt a vetélytársaiknak, Watsonnak és Cricknek, ezzel az ő nevüket kötve egy olyan felfedezéshez, amely nem is az ő eredményük volt.

 

  1. Maria Beasley: mentőcsónak

1882-ben az egyesült államokbeli feltaláló, Maria Beasely arra jutott, tennie kell azért valamit, hogy ne lelje ilyen sok ember a halálát a tengeren. Az emberek ekkor is már évezredek óta hajóztak a tengereken, de az akkori mentőcsónakok nem bizonyultak valami hatékony segítségnek egy vészhelyzetben. Maria találmányának köszönhetően azóta ezrek menekültek meg a vízbe fúlástól, köztük a Titanic 706 túlélője is.

  1. Stephanie Kwolek: kevlár

Az amerikai vegyész Stephanie Kwolek 1965-ben egy szerencsés véletlennek köszönhetően fedezte fel a kevlár anyagot, és a felfedezése számtalan veszélyes baleset megelőzéséhez járult eddig is hozzá. Ezt az acélnál ötször erősebb anyagot kerékpárgumi, versenyvitorlás, golyóálló mellény, serpenyő, páncélozott autó, hangszerek alapanyagaként és építőanyagként használják fel. Jelenleg több mint kétszáz felhasználási módja ismert, mivel az anyag súlyához képest a szakítószilárdsága rendkívül nagy.

Neked ajánlott >
12 híres festőnő, akiket minden művészetkedvelőnek ismernie kell

***********
forrás: kiemelt kép: dr. Telkes Mária (bal oldalon) BETTMANN/GETTY és one.org
Tetszett a bejegyzés? Ne felejtsd el kedvelni, megosztani!
Nem szeretnél lemaradni a legfrissebb történésekről? Kérd hírlevelemet: itt
Kérdésed van vagy együttműködés érdekel? Vedd fel velem a kapcsolatot: itt
A közösségi oldalakon is megtalálsz:
Női Szalon Facebook
Női Szalon Instagram
Női Szalon Pinterest
Köszönöm szépen!
Zsuzsa/Női Szalon

ez is érdekelhet