A Magyarországon 2010-ben „Levelek Júliának” címmel bemutatott amerikai romantikus drámában a két szerelmest, Claire-t és Lorenzo-t, akikről voltaképpen a történet igazán szól, Vanessa Redgrave és Franco Nero alakítja. Bár a film forgatókönyve szerint a főszereplők ötven éve nem is látták egymást, a valóságban Redgrave és Nero már évtizedek óta együtt vannak, mégis csak mintegy 40 évvel megismerkedésük után, 2006. december 31-én, kötöttek házasságot a szűk család és a barátok körében. Az esti ceremónia a tábortűzzel, a gyűrűcserével, a vers felolvasással és a hajnalig tartó diszkó zenével, legalább annyira rendhagyó volt, mint szerelmük története és a nap, amelyen kapcsolatukat hivatalossá tették.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Szerelem második látásra
Vanessa Redgrave és Franco Nero a szépséges Guinevere és a hős lovag, Lancelot romantikus szerelmi történetét feldolgozó „Camelot” (1967) című hollywoodi musical forgatásán találkoztak először. Franco Nero nevetve így emlékezett vissza arra a néhány pillanatra, amikor a Warner Bros. pazar díszletei között első ízben vetődött tekintete Vanessa-ra, az akkor 29 éves, elvált, két gyermekes családanyára:
„Szörnyű volt! Megláttam ezt a nőt, egy szakadt kék farmerben, smink nélkül, napszemüvegben. Teljesen elhűltem és meg is kérdeztem a rendezőtől, ’Biztos vagy benne, hogy ő a legjobb választás a szerepre?’ Akkoriban még csak egy olasz fiúcska voltam, aki azt gondolta, hogy minden igazi nő sötét hajú és kreol bőrű, mint Sophia Loren.”
Miután Josh Logan, a rendező bemutatta őket egymásnak, Nero visszatért az öltözőbe, ahol egy olasz nyelven megírt levelet talált. A levelet az olaszul folyékonyan beszélő Redgrave hagyta ott számára, amelyben meghívta őt aznap estére vacsorára, Los Angeles tehetős lakónegyedében, a Pacific Palisades-ben fenntartott otthonába. „Bekopogtam és egy hölgy nyitott ajtót.” – mesélte Nero. – „Egy gyönyörű nő volt. Fantasztikus. Azt mondtam neki, hogy Vanessa Redgrave hívott meg ide vacsorára, mire ő azt válaszolta, ’Ő, én vagyok. Én vagyok Vanessa Redgrave.”
Így kezdtek el randevúzgatni egymással, majd 1969-ben megszületett fiúk, Carlo, – aki ma sikeres rendező és forgatókönyvíró -, azonban nem sokkal első gyermekük megszületése után, 1971-ben a folyamatos filmezés okozta leterheltség következtében, negyedik terhessége során Redgrave elvetélt. A vetélés okozta fájdalom közös átélése után útjaik elváltak. Viharos kapcsolatuk véget érni látszott és az ezt követő három évtizedben különéltek egymástól – Nero Olaszországban maradt, számtalan olasz és amerikai filmben játszott főszerepet, miközben Redgrave Hollywood felejthetetlen filmcsillagainak egyikévé vált.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Redgrave – „korunk legnagyobb színésznője”
Ahogyan Tennessee Williams fogalmazott, „korunk legnagyobb színésznője”, Vanessa Redgrave, több mint hat évtizede van jelen a filmiparban. Többször is kiemelkedő elismerésben részesült: nyert már többek között Oscar-díjat, kétszeres Emmy- és kétszeres Golden Globe-díjas. Cannes-ban ugyancsak kétszer nyerte el a Legjobb Színésznőnek járó díjat, és a Broadway-en nyújtott alakításáért Tony-díjat kapott.
Vanessa Redgrave-nek nemcsak Franco Nero-hoz fűződő szerelmi viszonya volt egyedülálló. Mind a fogadtatás, amelyben születésekor részesült, mind a híres, gazdag és tehetségektől hemzsegő család, amelynek nevét ettől kezdve viselte, rendkívülinek mondható.
84 évvel ezelőtt, 1937. január 30-án amikor a Hamlet egyik londoni előadása után a színészeket visszatapsolták, a dán királyfit alakító Laurence Olivier kilépett a függöny elé, és így szólt a közönséghez: „Ma este egy nagyszerű színésznő született!” – ezzel adta hírül a világnak, hogy színésztársának, Michael Redgrave-nek, megszületett első gyermeke, Vanessa.
Bár Vanessa Redgrave kezdetben a táncművészet iránt érdeklődött és későbbi hivatásaként a balettet képzelte el, a 60-as években mégis azon vette észre magát, hogy az angol színházi világ és a filmipar ígéretes fiatal csillagaként tartják számon. 1966-ban egy fura angol vígjátékban, a „Morgan: A Suitable Case for Treatment” című filmben debütált a filmvásznon, majd az egyetemes filmtörténet egyik legismertebb és legtöbbet vitatott alkotásában, a Michelangelo Antonioni által rendezett és 1967-ben a cannes-i filmfesztiválon Arany Pálma díjat nyert, „Nagyítás” (1966.) című film egyik főszerepét játszhatta el.
A filmiparban egyre csak felfelé ívelő népszerűsége egybeesett a közéletben betöltött politikai szerepvállalásaival. A vietnami háború elleni tiltakozások és az emberi jogok élharcosaként többször is részt vett tüntetéseken, és kétszer is próbálkozott azzal, hogy képviselőként bejusson a parlamentbe, de igen csekély mennyiségű szavazatot kapott. Saját vagyonából jelentős pénzösszegeket adományozott a meggyőződése szerint nemesnek tartott célokra, így például az AIDS gyógyítására irányuló kutatásokra, nyilvánosan ellenezte az iraki háborút, kampányolt a guantánamói fogolytábor bezárása mellett, és támogatta a homoszexuálisok jogait. 1995-ben az UNICEF Jótékonysági Nagykövetének választották meg.
Sokaknak a fejében megfordult, hogy Redgrave karrierje vajon milyen magasságokig juthatott volna még el, ha nyíltan hangoztatott politikai nézetei kimondatlanok maradtak volna. Ez a gondolat talán csak Redgrave-t nem foglalkoztatta, mivel az ünnepelt sztárság és az ehhez kapcsolódó mesterséges életstílus a legkevésbé sem érdekelte őt.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Francesco – „az olasz fiúcska”
Francesco Clemente Giuseppe Sparanero Észak-Olaszországban, Pármában látta meg a napvilágot, egy szigorú rendőrőrmester fiaként. A színészet iránti késztetése már tinédzser korában is nyilvánvaló volt, amikor is diáktársaival együtt kisebb színházi darabokban kezdett el játszani. Miután egy rövidebb időt eltöltött a helyi színiiskolában, Rómába költözött, ahol egy kisebb baráti társasághoz csatlakozott azzal a céllal, hogy dokumentumfilmeket készítsenek. Mivel még ekkor sem volt teljesen biztos jövőbeni hivatását illetően, ezzel párhuzamosan tanulmányokat folytatott a Milánói Egyetem közgazdasági és kereskedelmi szakán.
Egy évvel később az amerikai rendező, forgatókönyvíró és színész John Huston figyelt fel a kékszemű, jó kiállású, 181 cm magas olasz ifjúra, és kiválasztotta őt Ábel szerepére „A Biblia” (1966) című filmhez. A sikert azonban az hozta meg „Francesco” számára, amikor ugyancsak 1966-ban eljátszotta a Sergio Corbucci által rendezett „Django” című film főszerepét. Az olasz-spanyol „spagettiwestern”-ben alakított magányos, maga után egy koporsót vonszoló revolverhős, már Franco Nero néven tűnt fel a filmvásznon, akit azóta a becenevén, Django-ként is gyakran emlegetnek.
Ezt követően Nero több hasonló stílusú westernfilm főszerepében is megjelent, ilyen volt például az „Agyő, Texas” (1966), majd 1967-ben Joshua Logan kiválasztotta őt Lancelot szerepére a „Camelot” című musicalhez, Vanessa Redgrave partnerének. A musicalban nyújtott alakításáért Golden Globe-díjra is jelölték Nero-t.
Később játszott háborús drámában („A neretvai csata” – 1969) is, de a 70-es években leginkább az olasz igazságszolgáltatást bíráló, politikai hangvételű, bűnügyi filmekben láthattuk őt, különböző szerepekben. A 80-as évek elején felkérték a fehér nindzsa, „Cole” szerepére „A nindzsa színre lép” (1981) című filmben, majd 1990-ben Esperanza tábornokként együtt játszott Bruce Willis-szel a „Még drágább az életed!” című amerikai akciófilmben. Többször is megszemélyesített neves nemzeti hősöket, – ő játszotta Árpád fejedelmet, Koltay Gábor „Honfoglalás” című filmében (1996) vagy éppen az olasz Garibaldi-t keltette életre -, az Egyesült Államokban pedig számos minisorozatban – mint például a „Pompeji utolsó napjai”, „A kalóz” és a „Versace-gyilkosság” – láthattuk viszont a képernyőn.
Amellett, hogy a filmes világban producerként, rendezőként és forgatókönyvíróként is hallatott magáról, néhány jótékonysági szervezet munkájában is szerepet vállalt.
Az elmúlt 45 évben ő a Tivoliban működő Don Bosco Gyermekotthon jótevője és pártfogója, emellett művészi érdemei elismeréseként 1992-ben az Olasz Köztársaság Lovagrendjét adományozták neki, melyet Olaszország elnöke adott át Nero-nak. 2011-ben pedig Kanadában, Torontó „Kis Itália” negyedében megkapta csillagát az olasz Hírességek Sétányán.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Dicsőség és szerelem a fájdalom árnyékában
Bár Redgrave karrierje több volt, mint lenyűgöző, szerelmi élete is sokak figyelmét magára vonta, különösképpen a filmrendezővel, Tony Richardsonnal kötött házassága, és a James Bond-ként is felbukkanó, walesi származású brit színésszel, Timothy Daltonnal folytatott, amolyan hol-vele, hol-nélküle hullámzó kapcsolata okán.
Richardson, aki biszexuális volt és 1991-ben AIDS-ben halt meg, 1962-ben vette el Redgrave-et. Öt éven át tartó házasságuk alatt két lányuk született, Natasha és Joely Richardson. Szüleik nyomdokaiba lépve mindketten hírességekké váltak, Natasha az 1990-ben bemutatott, „A szolgálólány meséje” című filmben aratott sikert, Joely pedig az ifjú I. Erzsébet királynő életét felelevenítő „Anonymus”, valamint a „101 kiskutya” (1996) című filmekben alakított főszerepet.
Kétségkívül kihívásokkal teli időszakot jelentett Redgrave-nek, amikor olyan hosszú éveket kellett szerelme, Franco Nero nélkül eltöltenie, de élete során nem ez volt a legnagyobb próbatétel, amellyel szembe kellett néznie.
Nem sokkal azután, hogy Vanessa Redgrave és Franco Nero hivatalosan is összekötötték életüket, mindössze alig több mint egy év leforgása alatt, sorozatos csapások érték Redgrave-t. 2009 márciusában egy síbaleset következtében elvesztette az akkor 45 éves lányát, Natasha-t, aki 1994 óta volt az ír származású Liam Neeson felesége és két fiúgyermekük édesanyja. 2010 áprilisában 70 évesen prosztatarákban meghalt Vanessa öccse, Corin, aki ugyancsak színész és aktivista volt, majd alig egy hónappal később, hét éven át tartó betegsége után, mellrákban elhunyt a húga, a kétszeres Golden Globe-díjas Lynn Redgrave is.
A romantika 80 felett is tartós
Koruk előrehaladtával Vanessa Redgrave (84) és Franco Nero (80) egykor viaskodással és érzelmi kitörésekkel teli életéből a bölcsesség egy halhatatlan szerelmet formált.
Napjaikat hol olaszországi, hol pedig angliai otthonukban töltik, egymás mondatait néha angolul, néha olaszul fejezik be. Bár még ma is többször civakodnak egymással, mondjuk azért, mert Vanessa imádja az „Avatar” című filmet, Franco viszont utálja, de nem telik bele sok idő, hogy újra és újra szerelmes pillantásokat váltsanak, mosolygó arccal emlékezve vissza a kapcsolatuk kezdetén együtt eltöltött időkre.
**********
Források: Canva/kiemelt kép, itt, innen, és itt
Tetszett a bejegyzés? Ne felejtsd el kedvelni, megosztani!
Nem szeretnél lemaradni a legfrissebb történésekről? Kérd hírlevelemet: itt
Kérdésed van vagy együttműködés érdekel? Vedd fel velem a kapcsolatot: itt
A közösségi oldalakon is megtalálsz:
Női Szalon Facebook
Női Szalon Instagram
Női Szalon Pinterest
Köszönöm szépen!
Zsuzsa/Női Szalon
