Főoldal ÉLETMÓD ÉS INSPIRÁCIÓ „A gondoskodás, amely minden nőhöz eljuthat” – a GE HealthCare csúcstechnológiás Mammo kampánya

„A gondoskodás, amely minden nőhöz eljuthat” – a GE HealthCare csúcstechnológiás Mammo kampánya

Női Szalon

Budapest, 2024. március 8.  – A mellrák a nők körében a leggyakoribb daganatos megbetegedés, amely minden évben milliókat érint világszerte. Bár a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel jelentősen hozzájárul a betegséggel járó kockázatok csökkentéséhez, sokan, tartva a folyamat esetleges kellemetlenségeitől, nem teszik meg a szükséges lépéseket. Annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a női egészségtudatosság fontosságára, a nemzetközi nőnap alkalmából Magyarországra érkezik a legmodernebb technológiával felszerelt GE HealthCare Mammo busz, amely a közép- és kelet-európai régióban elsők között hazánkban biztosít mammográfiai szűréseket. A busz itt tartózkodása alatt közel 500 nő vesz részt a magas színvonalú berendezéssel elvégzett vizsgálatokon Budapesten, Újszászon és Túrkevén. A kezdeményezés nyitó rendezvényén különböző területekről meghívott szakemberek járták körbe, hogyan tudnak együttműködve, közösen tenni azért, hogy a szükséges és ajánlott szűrővizsgálatokon minél többen részt vegyenek az egészségük megőrzése érdekében.

2020-ban közel 2,26 millió nő nézett szembe világszerte a mellrákkal és várhatóan minden 8. nőt érint ez a betegség élete során. Annak érdekében, hogy a betegséggel járó kockázatokat csökkenteni lehessen, a legfontosabb lépés a daganatos elváltozás időben történő azonosítása. A korai felismerésben pedig elengedhetetlen szerepe van a rendszeres szűrővizsgálatokon való részvételnek, hogy a betegségre egy olyan stádiumban derüljön fény, amikor a legnagyobb esély van a betegség sikeres kezelésére. Ennek ellenére a meglévő hazai országos szűrőprogram keretében szervezett vizsgálatokon jelenleg csak a nők 30-40 %-a vesz részt.

A legfrissebb adatok szerint Magyarországon évente mintegy 8.500 új emlő daganatos megbetegedést és közel 2.200 halálesetet regisztrálnak. Hazánkban az emlőszűrés már 2002 óta elérhető, amelynek célja, hogy a kifejlődés kezdeti szakaszában lévő tünetmentes szöveti elváltozásokat kimutassa” – osztotta meg Bertókné Tamás Renáta, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ Szűrésirányítási főosztályvezetője a beszélgetés során. “Jelenleg a népegészségügyi célú emlőszűrésre 45-65 év közötti nők kétévenként kapnak meghívólevelet a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ közreműködésével. A 20 év tapasztalata alapján és a megújuló evidenciákat figyelembe véve tervezik a szűrési korosztály kiszélesítését 40-70 évre. A meghívottak részére jelenleg 43 szűrőállomás áll rendelkezésre az országban, tehát a lehetőség a vizsgálatok elvégzéséhez adott. Fontos azonban kiemelni, hogy a rákmegelőző állapotok minél korábbi felismerésében maguk a nők tehetnek a legtöbbet, azzal, hogy részt vesznek a szűrővizsgálaton.”

Az orvosi berendezések és digitális megoldások fejlesztése mellett a GE HealthCare a társadalmi felelősségvállalást is kiemelten fontosnak tartja. Ennek jegyében indította útjára “A gondoskodás, amely minden nőhöz eljuthat” kezdeményezését, melynek célja, hogy minél szélesebb körben felhívja a figyelmet a női egészségtudatosságra és ösztönözze a nőket a szűrővizsgálatokon való részvételre a mellrák korai felismerésének érdekében.

„A személyre szabott egészségügy rendszerszintű megoldásokon keresztül valósítható meg, ehhez új együttműködési formákra van szükség, amelyeknek célja a páciensek támogatása a teljes betegút során, az első elvégzett szűréstől kezdve, a diagnosztikai vizsgálatokon, a kezeléseken át az egészségmegőrzésig, tájékoztatásig és oktatásig. Ezt a célt szolgálja figyelemfelkeltő kampányunk is, amelyben partnereink, meghívott szakértőink és civil szervezetek közösen támogattak bennünket.” – hangsúlyozta Földvári Jutas Szvilen, a GE HealthCare közép – és kelet-európai ügyvezető igazgatója. „Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy technológiáink révén segítsük a daganatos elváltozások mihamarabbi észlelését és enyhítsük a páciensek vizsgálat okozta szorongását. Innovatív megoldásaink hozzájárulnak ahhoz, hogy csökkenjen a várakozási idő, csökkenjen a szükségtelen vizsgálatok száma, amellett, hogy diagnózis pontosabbá és gyorsabbá váljon .”

Kerekasztal résztvevők balról jobbra: Dr. Koiss Róbert, Bertókné Tamás Renáta, Dr. Kovács Eszter, Tóth Krisztina, Farkas-Mágori Csilla, Tatár Csilla, Dr. Szegedi Andrea, Földvári Jutas Szvilen

A beszélgetésen dr. Kovács Eszter, a Jávorszky Ödön Kórház radiológusa fontos megállapításokat téve oszlatta el a különböző tévhiteket: „Ne öntudatosan, hanem egészségtudatosan éljük az életünket. Ne dőljünk be a városi legendáknak, hogy a mammográfiás vizsgálattól vagy az emlőt ért ütéstől emlőrákot kaphatunk, valamint tudjunk arról, az emlőfájdalom a változó korral jár együtt és gyakran csak az egyik oldalt érinti. Az emlőrák a nőknél a világon a leggyakoribb daganatos megbetegedés, de korai stádiumban, ha nincs távoli szervet érintő áttétel, várhatóan 80%-ban gyógyítható. Éljünk a lehetőséggel és járjunk mammográfiás szűrésekre, ha itt az ideje!” – javasolta.

A magyarországi kezdeményezést az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége is támogatta, Neil Pickett kereskedelmi tanácsos nyitó beszédében kiemelte: „Büszkék vagyunk arra, hogy támogathatjuk a GE HealthCare figyelemfelkeltő kezdeményezését. A mellrák nők milliói érinti és a betegség korai felismerése életmentő lehet. Az ehhez hasonló szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel alapvető szerepet játszik a nők egészségének megőrzésében.”

A programokat követően a vendégeknek és szakmai résztvevőknek arra is lehetősége nyílt, hogy megtekintsék a GE HealthCare legmodernebb technológiával felszerelt mammográfiai vizsgálatokat végző  buszát.

A közép- és kelet-európai régióban idén először hazánkban biztosít mammográfiai szűréseket a GE HealthCare Mammo Busza. A busz 3 hétig tartózkodik Magyarországon, amely idő alatt közel 500 nő vesz részt a magas minőségű berendezéssel elvégzett vizsgálatokon először Budapesten, majd Újszászon és Túrkevén.

A GE HealthCare Mammo buszban bemutatott diagnosztikai eszközök:

Mammográfia:  Senographe Pristina, Pristina Dueta™ Patient-Assisted Compression
A jelenleg elérhető egyik legmodernebb és legkorszerűbb technológiát alkalmazó mammográf berendezés, amelyet páciensek, radiográfusok és radiológusok  segítségével fejlesztettek ki a páciensek igényeit szem előtt tartva.

Ultrahang:  Abus Invenia  2.0 – ultrahangrendszer, melyet a mammográfia mellett használva 57%-kal növeli a mellrák kimutatásának érzékenységét sűrű mellszövetben.

A GE HealthCare szakmai kerekasztal-beszélgetésének résztvevői és az esemény felszólalói:

  • Földvári Jutas Szvilen – a GE HealthCare közép- és kelet-európai ügyvezető igazgatója
  • Neil Pickett – Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének kereskedelmi tanácsosa
  • Bertókné Tamás Renáta – a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ Szűrésirányítási főosztályvezetője
  • Kovács Eszter – a Jávorszky Ödön Kórház radiológus adjunktusa, Vác
  • Koiss Róbert – nőgyógyász, onkológus
  • Szegedi Andrea – Medoc Egészségközpont tulajdonosa
  • Tóth Krisztina – az Összefogás a Mellrák Egyesület alelnöke
  • Farkas-Mágori Csilla – mellrák túlélő

A GE HealthCare-ről

A GE HealthCare az orvostechnikai eszközök, digitális megoldások és a molekuláris diagnosztika világszerte vezető innovátora. Elkötelezett a holisztikus megoldások, szolgáltatások és adatelemzések biztosítása mellett, amelyek hatékonyabbá teszik a kórházak működését, eredményesebbé az egészségügyi dolgozók munkáját és célzottabbá azokat a terápiákat, amelyek révén a páciensek egészségesebbek lehetnek. A betegeket és az egészségügyi szolgáltatókat több mint 100 éve kiszolgáló GE HealthCare a személyre szabott, összekapcsolt és együttérző orvoslást teszi lehetővé, miközben leegyszerűsíti a betegút egészét. A képalkotó diagnosztika, ultrahang, betegfigyelő berendezések és molekuláris diagnosztika üzletágai együttesen segítik a betegellátás fejlődését a diagnózis felállításától kezdve, a kezelésen át, a monitorozásig. A GE HealthCare egy 19.6 milliárd dolláros üzletág, amely 51 000 alkalmazottal dolgozik egy olyan világ megteremtésén, ahol az egészségügy határtalan.

A GE HealthCare Magyarországon

A GE HealthCare orvostechnikai eszközök, digitális fejlesztések, valamint molekuláris diagnosztikai megoldások világszintű innovátora. A Magyarországon közel 25 éve jelen lévő cég mára az egyik legnagyobb, iparágon belüli tevékenységek és szolgáltatások legszélesebb spektrumát lefedő  medtech vállalattá vált. Budapesten, Szegeden és Pátyon szakemberei olyan technológiákon dolgoznak, amelyek hatékonyabbá teszik a kórházak működését, eredményesebbé az egészségügyi  dolgozók  munkáját  és  célzottabbá  a  terápia megválasztását. Magasan képzett szakemberei elsősorban az orvosi képalkotás, a munkafolyamat-kezelés és a mesterséges intelligencia egészségügyben történő alkalmazásán dolgoznak.
**********
Forrás: www.gehealthcare.com
Tetszett a bejegyzés? Ne felejtsd el kedvelni, megosztani!
További érdekes, tartalmas cikkekért görgess tovább!
Nem szeretnél lemaradni a legfrissebb cikkekről?
Kérd hírlevelünket, amelyre ezen a linken tudsz feliratkozni: Női Szalon hírlevél
Köszönjük, hogy itt vagy és olvasod a Női Szalon magazint!

ez is érdekelhet