Az ageizmus, azaz az életkor szerinti diszkrimináció erősebb napjainkban, mint valaha. A reklámokban, a médiában, a közösségi oldalakon csupa fiatal, ránctalan, tökéletes nő néz ránk, és bár néhány márka elkezdte tudatosan a 40, 50 év feletti modelleket is beépíteni a köztudatba a hirdetéseik által, még mindig túlnyomórészt a fiatalok uralják a terepet.
De hát egy 35 éves nő is fiatal – kaphatna a fejéhez mindenki, mikor arról van szó, hogy a huszonévesek dominálják a divat- vagy épp szépségipart. Pont ezt fogalmazta meg Dr. Hegedűs Beáta, a Dr. Beauty alapítója is. Azt gondolhatnánk, hogy esztétikai szakemberként az egyre fiatalosabb külső elérése a fő cél, a szakember szerint viszont épp ellenkezőleg: Beáta azt javasolja, itt az ideje elfogadni a korunkat, és annak megfelelően szépítkezni, kihozni magunkból a maximumot, de nem túlzások árán.
“Sajnos, sokan meg vannak bélyegezve az “öregséggel” 35 éves kortól, így a negyvenes-ötvenes éveikben járó nők azt gondolják, azzal teszik a legjobbat a kinézetüknek, ha megpróbálnak minél több évet lecsalni a korukból beavatkozások által. Fontos hangsúlyozni, hogy ezzel inkább ártanak, mint használnak, mert egy idő után bohócossá válhat a megjelenésük. A nők 35 felett nyílnak ki igazán, akkor érik el az egzisztenciát, ekkorra teljesednek ki, nincs is mit szégyellni ezen. Sőt, nem kellene senkit az életkora miatt bármiben hátrébb sorolni. Az arc esztétikában is a természetesen szép és előnyös külsőre törekszünk: a túlzott fiatalítás helyett az előnyös területeket emeljük ki, előhozzuk a bőrből a ragyogást, mindig a páciens korának megfelelő módon. A kifinomult és szép megjelenés a cél, nem az évtizedek letagadása. Egy igazi Nő minden életkorban Nő!” – fogalmazta a doktornő.

Dr. Hegedűs Beáta, a Dr. Beauty alapítója
Ahhoz, hogy a nők minél inkább megszeressék a saját testüket, arcukat, sőt, életkorukat, ahhoz nem csak a külsőnek, hanem a belsőnek is harmóniában kell állnia. E gondolat mentén találta ki Dr. Hegedűs Beáta, hogy a világ legharmonikusabbnak választott helyén, Balin szervez egy csoportos kikapcsolódást, tanácsadással egybekötve.
“Március elején Balira indulunk egy táborba, ahová bárki csatlakozhat hozzánk, aki szeretne egy külsőleg-belsőleg megújult nagybetűs Nőként hazatérni. Akár egyedül, akár barátnőkkel, akár teljes család társaságában is eltölthetik a jelentkezők velünk azt a 10 napot a csodás Balin, amely során előadások, beszélgetések, napi kétszeri jóga, és relaxációs gyakorlatok mellett egy teljes stylingot is kaphatnak. Annyi szerepben kell jól teljesítenünk nőként: anya, üzletasszony, feleség, barátnő, ezek mind embert próbálók. Balin előcsalogatjuk a legszexibb, legharmonikusabb énjét a résztvevő nőknek, kortól függetlenül. A hölgyek egy éves kezelési tervet kapnak, amelyből megtudják, hogyan lehet a maximumot kihozni magukból, velünk tart Pazár Mihály celebrity hair stylist, aki a legtökéletesebb frizurákat álmodja meg mindenki számára, és a haj styling mellett egy teljes öltözködési stylinggal is készülünk: Margaret Fenzi, az Év Tervezője Díj győztese állítja össze a résztvevők számára azokat az előnyös szetteket, amiket aztán egy profi fotózáson meg is örökítünk. A program célja egy teljes külső-belső megújulás, amivel szeretnénk bebizonyítani, hogy a szépség nem korfüggő, az önmagunkkal harmóniában élés pedig nagyon fontos!” – mesélte a szakértő.
**********
Forrás: Dr. Beauty Esztétika
Kiemelt kép: Dr. Hegedűs Beáta
Tetszett a bejegyzés? Ne felejtsd el kedvelni, megosztani!
Nem szeretnél lemaradni a legfrissebb történésekről? Kérd hírlevelemet: itt
Kérdésed van vagy együttműködés érdekel? Vedd fel velem a kapcsolatot: itt
A közösségi oldalakon is megtalálsz:
Női Szalon Facebook
Női Szalon Instagram
Női Szalon Pinterest
Köszönöm szépen!
Zsuzsa/Női Szalon