Néhányan kidüllesztett mellkassal, büszkén hátraszegett fejjel, néhányan pedig szerényen lesütött tekintettel és halvány mosollyal nyugtázzák közülünk, hogy a Földön az Ember került az evolúciós létra legmagasabb fokára. És mi, ebbe a fajba tartozunk.

A legfejlettebb aggyal rendelkező lények vagyunk ezen a bolygón. Van tudatos és létezik tudatalatti tudatunk, sőt a tanulmányaink szerint még szabad akarattal is rendelkezünk. Az életutunkat többnyire pontosan megtervezzük és felépítjük, hiszen annak is tudatában vagyunk, hogy az ittlétünk véges.

De ez a tudás, igazából áldás vagy inkább átok? Mindenesetre kissé bizarr dolog előre tudni (tudatos tudattal), hogy időnk egyszer csak lejár. De azt nem tudjuk, hogy mikor és hogyan fog bekövetkezni a távozásunk. Így aztán a múltunk szép emlékei után vágyódva egy jobb jövőt próbálunk építeni, miközben elfelejtjük, hogy ehhez elsősorban a jelent kellene túlélnünk. Kilábalni a bajokból, kimászni a minket ért sérelmek és kínok feneketlen gödréből és mindezeken túl, vidámsággal, kedvességgel, és szeretettel megtöltve, felejthetetlenné tenni életünk hétköznapjait saját magunk, a családunk és a barátaink számára.

Ennyi talán joggal el is várható a Föld legokosabb és legintelligensebb életformájától.

De ha valóban mi vagyunk a teremtés koronái és tényleg mi alakítjuk a sorsunkat, akkor miért is van szükségünk az élethez bátorságra?

Talán akkor van szükségünk az Életbátorságra, amikor a Sors azt bizonyítja, hogy számunkra és szeretteink számára az élet kiszámíthatatlansága, a Földön fellelhető más élőlények létezéséhez hasonló. Utunk során ugyanolyan törékenyek és kiszolgáltatottak vagyunk, mint bármelyik más teremtmény – legyen az fű, fa, virág vagy az állatvilág legapróbb példánya.

Vagy amikor rájövünk arra, hogy az oly sokszor emlegetett „szabad akarat” sem más, mint szabad döntéseink sorozata, amelyeket a Sorsunk által kijelölt útelágazásokhoz érve meghozunk. Például, hogy vállaljunk-e gyermeket a mai világban, hogy felvegyünk-e hitelt az álomotthon megteremtése érdekében, hogy beoltassuk-e magunkat és a gyermekeinket bármilyen vírus ellen vagy, hogy elvállaljunk-e egy magasabb pozíciót a munkahelyünkön a beígért nagyobb fizetésért vagy éppen csak úgy, karriervágyból. Ezeknek a kérdéseknek akár mindegyikére mondhatunk „igen-t”, hiszen a nekünk megadatott „szabad akarat” erre lehetőséget ad számunkra. Az „igen-t”(vagy éppen a „nem-et”) viszont úgy kell kimondanunk, hogy nem tudhatjuk biztosan, minden az elképzeléseink szerint fog majd történni. Születik-e gyermekünk, ha mi úgy akarjuk, vagy sikerül-e 20 éven át gond nélkül visszafizetnünk a felvett hitelt és a családunk számára megteremtett lakás vagy ház, nem válik-e rémálmaink otthonává.

És bátorság kell akkor is, amikor a nehézségeink sodrában már nem tudunk mosolyogni azon a közhelynek számító mondaton, hogy „Teher alatt nő pálma”. Mert e szavak hallatán csak annyit tudunk kisírt szemmel kinyögni, hogy ”Már nem akarok tovább nőni! Jó vagyok olyan kicsinek is, amilyen most vagyok!”

Minden bátorságunkra szükség van ahhoz, ha egy hozzánk nagyon közelálló szerettünk halálos betegségben szenved, és mi hiába másznánk meg az üveghegyet vagy hoznánk le a csillagokat az égről, ha ezzel segíthetnénk rajta, nem vagyunk képesek megadni neki a hőn áhított gyógyulást. Csupán tehetetlenségünk tud kitörni belőlünk, könnyek vagy düh formájában, megállíthatatlanul.

Bátorság a változáshoz kell. Ahhoz szükséges, hogy idomulni tudjunk azokhoz az új helyzetekhez, amelyek döntéseinktől és cselekedeteinktől függetlenül – mondjuk úgy, véletlenszerűen – történnek meg velünk.

A bátorság ahhoz kell, hogy a pozitív dolgokat akkor is képesek legyünk észrevenni, ha az életünk útja göröngyös, vagy éppen kibírhatatlannak tartott és könyörtelen fájdalmakkal teli.

Azonban ezt a szép és nemes gondolatot megvalósítani nem egy szerény kihívás.

Ehhez nyújt útmutatást az „Életbátorság – Hogyan ne adjuk fel nehéz helyzetekben?” címmel megjelent gyűjteményes kötet.

 

Mit kezdünk az élet nehéz, emberpróbáló helyzeteivel? A kihívásokkal, a veszélyekkel, a krízisekkel, az igazságtalanságokkal, a veszteségekkel? Milyen erőforrások és eszközök állnak rendelkezésünkre a megküzdéshez, és min múlik, hogy azokat képesek vagyunk-e eredményesen használni? Van-e bennünk életbátorság, azaz kurázsi és kedv ahhoz, hogy úgy éljünk, ahogy valóban érdemes: a nehézségek elől sem megfutamodva, egyenes gerinccel, ugyanakkor derűre és örömre képesen? Ebben a gyűjteményes kötetben hét olyan előadás átdolgozott változatát adjuk közre, amelyek a Nyitott Akadémián hangzottak el életbátorságról, kitartásról, megküzdésről, és korábban még nem jelentek meg nyomtatásban. A nagyszerű szerzők különböző irányokból és sokféle stílusban közelítik meg a témát, ám az utak végül talán összefutnak.

A kiváló szerzők – Dr. Almási Kitti, klinikai szakpszichológus; Prof. Dr. Bagdy Emőke, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár; Dr. Buda László, pszichiáter, pszichoterapeuta; Dr. Kádár Annamária, pszichológus, tréner, egyetemi oktató; Dr. Lukács Liza, krízistanácsadó szakpszichológus, neuroterapeuta; Pál Ferenc (Feri atya), római katolikus pap, mentálhigiénés tanácsadó és Dr. Piczkó Katalin, pszichiáter, tréner, coach, mentor, egyetemi oktató.

**********
Források: kép/canva, Nyitott Akadémia
Tetszett a bejegyzés? Ne felejtsd el kedvelni, megosztani!
Nem szeretnél lemaradni a legfrissebb történésekről? Kérd hírlevelemet: itt
Kérdésed van vagy együttműködés érdekel? Vedd fel velem a kapcsolatot: itt
A közösségi oldalakon is megtalálsz:
Női Szalon Facebook
Női Szalon Instagram
Női Szalon Pinterest
Köszönöm szépen!
Zsuzsa/Női Szalon